SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült, mely magyar sztárok fogadtak örökbe gyermeket

Hazánkban még nincs igazán hagyománya, egyelőre csak Hollywoodban divat, hogy a sztárok rászoruló gyerekeket fogadnak örökbe.
  • Szerző: Ripost

A külföldi hírességek közül legutóbb Madonna döntött az adoptálás mellett, a malawai-i négyéves ikreket, Esthert és Stellat fogadta örökbe. Õket nemsokára haza is vihet Amerikába.

Hazánkban ritka az adoptálás, azért mégis találni rá példát.

Törőcsik Mari volt az úttörő

A 70-es években nagy felháborodást keltett Törőcsik Mari döntése, hogy Sári lánya mellé örökbefogadott egy vietnámi kisfiút. A kissrác semmilyen más nyelven nem beszélt, így az első évek meglehetősen nehezek voltak. A fiúról annyit tudni, hogy egyszer megtámadták Budapesten, emiatt újra tanulta anyanyelvét, hazament Vietnámba egyetemre. Jelenleg is Ho Si Minh-városban él.

Miklósa Erika nehezen hozta meg a döntést

Az operaénekesnőnek és párjának nem jött össze a gyermekáldás, így az örökbefogadás mellett döntöttek férjével. Meg is érkezett az életükbe Bibi, vagyis Bíborka. Miklósa Erika kicsattan a boldogságtól, de elmondta, hogy negyven év felett házaspároknak még nehezebb az örökbefogadás. A jogszabályok ugyanis ezt 45 éves korig engedélyezik, így környezettanulmányra, alkalmassági vizsgálatok sorára volt szükség. Õk is nagyon izgultak, hogy megvalósul-e az álmuk. Másfél évvel ezelőtt sikerült, és ez meghozta a kedvüket egy újabb baba örökbefogadására.

Árpa Attila is az örökbefogadás mellett döntött

Árpa Attila és Tomán Szabina annyira megsajnált egy igen rossz körülmények között élő kislányt, Nikit, hogy örökbe is fogadták. Az ő lányuk akkor hároméves volt, Niki 12. A színész-producer szerint azért volt erre szükség, hogy megmentsék a kislány életét, mert igen sötét jövő várt volna rá az otthonban, ahonnan kimentették.

Vujity Tvrtko egy kislányt vett családjukba

Két és fél évvel ezelőtt egy riportja kapcsán ismerkedett meg a Tvrtko  az akkor 14 éves Grétivel. A kislány olyan rossz körülmények között élt, hogy a Tvrtko család úgy döntött, sokkal szebb jövőt tudnának neki biztosítani. Azóta a riporter és felesége, Gyöngyi három fiuk mellett immár egy lányt is nevel.

Vámos Erika hiába próbált adoptálni

A műsorvezető nyolc éve küzd azért, hogy örökbe fogadhasson egy gyereket. Természetes úton nem jött össze a baba, de Vámos Erika mindenképpen akart saját gyermeket. Többszöri próbálkozásra sem jött össze az örökbefogadás. Ekkor megismerte Emmát. A műsorvezető már babaruhákat vásárolt, szinte készen állt a babaszoba, de végül egyedülálló anyaként még sem vihette haza a kislányt. De nem adja fel...