Judy: a kislányom arcában látják az én régi arcomat

A mindig vidám, pörgős énekesnő, Judy a Borsnak adott interjút. Az énekesnő úgy érzi, a 22 évvel ezelőtti autóbalesete formálta át testképzavaros, a külsőségekben elvesző lányból önmagát elfogadni képes, magabiztos nővé. Történjen bármi, nem engedi, hogy letörje, és ezt a pozitív életszemléletet szerencsére kislánya, Maja is örökölte.

Hogy bírja a kényszerpihenőt?

Egész jól, kicsit már félek is tőle, ha lenne koncert, elfelejtenék elmenni, annyira megszoktam ezt a helyzetet. Nem tudom, mások hogy vannak ezzel, de én még mindig a lyukakat tömködöm, és igyekszem behozni a lemaradásomat a teendőkben, amikre az évek során nem volt időm vagy energiám az évi százhúsz fellépés mellett. Nem mondom, azért vannak napok, amikor már nehéz, hiszen az életem a színpad, de nincs mit tenni, próbálok pozitív maradni és kivárni, amikor újraindulhat az élet.

A családi kasszát mennyire tépázta meg az elmúlt egy év?

Nem számolgatjuk, mert az csak fájdítaná a szívünket. Elég érezni és csak nagyságrendileg tudni az elmaradt fellépéseim miatt kieső bevételt. A ze­nészeknek ez az időszak óriási deficit, de szerencsére a férjem munkáját kifejezetten fellendítette a vírushelyzet, lévén egészségügyi termékekkel kereskedik. Úgyhogy van egy másik biztos lábunk, de azért nyilván így is hiányzik az én részem...

Most is reménnyel teli...

Szerintem alapvetően kódolva van bennem az optimizmus. Nem engedem, hogy rányomja a bélyeget a mindennapjaimra ez a helyzet, és ehhez nagyban hozzájárul a kislányom, akinek az életéért, a boldogságáért, az egészséges fejlődéséért felelősek vagyunk Balázzsal. Maja egy csoda, aki tényleg bearanyozza a napokat, és nincs idő unatkozni mellette. Ez az online oktatás pedig szerintem pluszkihívás a szülőknek is.

Hogyan változtatta meg a baleset?

Sorsszerűnek tartom az életemben a 22 évvel ezelőtti autóbalesetemet, mert átformált. Megtanított elfogadni, megszeretni magam, és nem elveszni a felszínes dolgokban. Persze ma is fontos a külsőm, és két kép közül én is az előnyösebbet posztolom, de ennyi. Engem nem érdekel a mai retusvilág, a nem létező Insta-tökéletesség, egészen máshol tartok.

Azt az arcot ismerem, amit a tükörben látok. De érdekes, mert főleg a családtagok Majában valóban a régi arcomat látják. Nekem viszont a kislányomban inkább a habitusom köszön vissza, na abban abszolút magamra ismerek. Főleg az optimizmusában. Erre a legjobb példa, amikor ötéves korában véletlenül meglátta a balesetről készült dokumentumfilmet, majd egy negyedóra múlva odajött hozzám könnyes szemekkel, és azt mondta: „Anya, annyira örülök, hogy nem haltál meg. Akkor most más lenne az anyukám!” Imádom, hogy meg sem fordult a fejében, hogy ő meg sem született volna.