RETRO RÁDIÓ

Játszóházban ünnepelte születésnapját Edvin Marton

Játszóházban ünnepelte születésnapját Edvin Marton
Angie
Szerző
Angie
Létrehozva2020. 02. 28. 17:50

Gyermekkorában nélkülözött, ezért úgy döntött, hogy életében először – 46 évesen – lufikkal és csúszdaversennyel ünnepel.

Edvin Marton világhírű hegedűművész, szakmájában maximalista, nem ismeri a lazsálást, de a magánéletben igyekszik kiélni gyermeki énjét. Ennek oka, hogy kissrác korában sokat nélkülözött, szegény családból származik, szinte a semmiből küzdötte fel magát.

Fotó: Ripost / Edvin Marton

Kitartó, sikeres férfi vált belőle, de a nehézségek ellenére meg tudta őrizni a játékos oldalát. A napokban lett 46 éves, ez alkalomból pedig megvalósította élete egyik régi álmát. Valódi szülinapi zsúrt szervezett magának, ahol órákon át úgy érezhette magát, mint egy 5 éves kisgyerek. Edvin a Ripost-nak elárulta, miért volt fontos számára a lufis zsúr.

„Szerény körülmények között éltünk gyerekkoromban. A lufi nem tartozott a létszükséges dolgok közé, de a játszóház sem volt divat akkoriban. Valójában a születésnapomat sem ünnepeltük igazán, így úgy érzetem, be kell pótolnom, ami gyerekkoromban kimaradt. Felhívtam egy játszóházat és lefoglaltam az időpontot. Nagyon vicces volt, amikor rájöttek, hogy én akarok szülinapi zsúrt rendezni. Kiderült, hogy még soha nem ünnepelt náluk felnőtt ember, én voltam az első” – kezdte vidáman Edvin Marton, aki részletesen elmesélte, hogy családjával milyen játékokkal szórakoztatták egymást.

„Tizenegyen voltunk, 3 generáció volt egy helyen. Ez már önmagában hihetetlen élmény volt. A nagyszülők és még a dédinagymama is játszott. A feleségem és a gyerekeink is nagyon élvezték. Volt animátor, játszottunk tűz, víz, levegőt, volt bújócskabajnokság, csúszdaverseny, sőt még kosárlabdáztunk is! Nagyon élveztem azt a négy órát, tényleg önfeledten szórakoztunk. Érdekes volt látni, hogy kortól függetlenül mindannyian olyanok voltunk, mint a kisgyerekek. Boldog vagyok, hogy én is megélhettem egy ilyen születésnapot” – fejezte be Edvin Marton.

(A születésnapról készült videó megtekintéséhez kattints az alábbi bejegyzésre.)

A hegedűművész felesége, Marton Adrienn további részleteket mesélt Orosz Cynthiának a Hogyan legyek jó feleség című műsorban Edvin Martonnal való kapcsolatáról, és arról, hogyan ünnepelték Edvin születésnapját. Fotó: Ripost

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.