RETRO RÁDIÓ

Elkapta a koronavírust Erdei Zsolt: Így vészelte át a betegséget

Elkapta a koronavírust Erdei Zsolt: Így vészelte át a betegséget
BDF
Szerző
BDF
Létrehozva2020. 11. 13. 11:50

Két hétig nem láthatta kisgyermekeit és feleségét az egykori profi ökölvívó világbajnok.

Miután kiderült, hogy elkapta a koronavírust Erdei Zsolt, a felesége és gyerekei ideiglenesen elköltöztek otthonról. Az egykori profi világbajnok ökölvívó bár nagyon hiányolta Grétit és Vilmost, valamint a feleségét, Rékát, de úgy döntöttek, az ideiglenes különválás a legbiztonságosabb.

„Két hete szinte a semmiből jelentkeztek a tünetek. Fájt a fejem, hidegrázásom volt, és mivel akkor volt a bajnokság, ezért úgy döntöttem, teszteltetem magam. Akkor derült ki, hogy megfertőződtem” - kezdte.

Fotó: Szabolcs László / Ripost

„Réka a kicsikkel pont előtte ment el az édesanyjához, és úgy döntöttünk, hogy amíg nem leszek jól, addig ők ott is maradnak. Két hetet töltöttem bezárva, maximum a kertbe mentem ki. Szerencsére nem volt lázam, pedig folyamatosan mértem. Attól nem ijedtem meg, hogy komoly bajom lesz, hiszen erős szervezetem van, ráadásul a tüneteim is enyhék voltam, de amiatt aggódtam, hogy a kicsik vagy a feleségem is elkapta, ők is tíz napig karanténban voltak, szerencsére nekik semmi bajuk nem volt” – mondta el a Blikknek Madár, aki nem unatkozott otthon, főleg hogy nagyfia, Viktor is vele volt.

„Időközben puccba vágtam a házat, a kertben is sok dologgal voltam elmaradva, így mire hazajött a család nagyobbik része, addigra minden a helyén volt. Nagyon jó újra látni, ölelni őket” – tette hozzá.

Bár a sportoló már jól van, és családja is hazaköltözött a közös otthonba, Madár érzi, hogy még mindig nem nyerte vissza a régi formáját.

„Nagyon különös betegség ez, mert amellett, hogy tényleg lábon hordtam ki, érzem, hogy sokkal fáradékonyabb vagyok még mindig, és ezen nem segít a pihenés sem. Nagyon kell vigyázni, én is próbálom kímélni magamat, ráadásul nem tudhatjuk, hogy milyen szövődményei lehetnek, remélem, hogy a családunk életébe már nem tér vissza a koronavírus” – reménykedett Erdei Zsolt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.