Létrehozva: 2020.12.30.

„Egy gyönyörű égi ajándék a lányom„ – L.L. Junior megmutatta tündéri gyermekét, Lilit

Képtelen betelni angyali szépségű kislányával L.L. Junior, aki a baba körüli teendőkből is kiveszi a részét. A büszke apuka hangjával altatja el Lilikét.

L.L. Juniornak és feleségének, Körtvélyessy Kingának közös gyermeke, Lili szeptember 17-én jött világra, a kis család idén ünnepelte az első közös karácsonyukat, ami az elvesztett szeretteik miatt szomorú volt. Hiszen L.L. Junior tavaly a kisfiát, Kinga pedig novemberben az édesanyját vesztette el.

Fotó: Bors

„A gyász miatt az idei egy ke­serédes ünnep számunkra, de Lilivel egy égi ajándékot kaptunk. Nem tudok betelni ezzel a kislánnyal, egyszerűen bele vagyok szédülve a mosolyába, mintha csak nekünk ragyogna ez a kis ajándék. Nagyon hálásak vagyunk, hogy az életünk része lehet„ – mesélte a Borsnak a boldog apuka.

Fotó: Bors

A fotót elnézve nem csoda, hogy a szülők nem tudnak betelni a gyönyörű kislányukkal. A ragyogó kék szemek, a szabályos apró arc, a puha kis kezek láttán elfogultság nélkül ki lehet jelenteni, hogy valóban csodaszép kislány.

„Ez a karácsony most mindenkinek más volt, mint a megszokott, áthelyeződött a hangsúly a tárgyakról a családra, a szeretteinkre. Mi is megpróbálunk a körülöttünk lévőkre koncentrálni, hisz az élet maga az ajándék, ez a legfontosabb most, s Lili miatt megpróbálunk felülemelkedni a gyászunk felett” – mondta Junior, majd elmesélte, hogy hogyan telnek a hétköznapjaik, mik az ő feladatai a pici lány mellett.

Fotó: Instagram

„Igazából teljesen átlagosak a napjaink, mindenkinek megvan a maga feladata. Lilit mindig Kinga fürdeti, ő sokkal ügyesebb ebben, mint én, ahogyan abban is, hogy megnyugtassa, amikor sír. Viszont, és erre nagyon büszke vagyok, én altatom, mert Lili nagyon megnyugszik a mély hangomtól. Amikor este lefektetem, mindig simogatom és beszélek hozzá, egészen addig, amíg el nem alszik. Sokat játszom vele, nagyon szeret repülőset játszani, olyankor mindig felemelem és megröptetem, ő pedig csak mosolyog és kacag. Minden másodperc ajándék, de tényleg.„

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Meghalt a hadsereg főparancsnoka – lezuhant a katonai helikopter + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját