
Bill és Melinda 27 év után nem hisznek abban, hogy együtt tudnak fejlődni.
Válik feleségétől a világ egyik leggazdagabb embere. Bill és Melinda Gates bejelentették hétfőn, hogy 27 év házasság után elválnak.

Fotó: AFP
A Twitteren közzétett közös közleményükben tájékoztatták a nyilvánosságot a házasságuk felbontásáról szóló döntésükről.
Úgy fogalmaztak, hogy miután sokat töprengtek a kapcsolatukon, és sokat „dolgoztak rajta”, úgy határoztak, hogy felbontják a házasságukat.
„Nem hiszünk többé abban, hogy házaspárként tudunk együtt fejlődni életünk további szakaszában” – írták.
A 27 éves házasságuk alatt három gyereket neveltek fel, és felépítettek egy alapítványt, amely szerte a világon hozzásegíti az embereket ahhoz, hogy egészséges életet éljenek. Közleményükben jelezték, hogy továbbra is osztoznak a misszió iránti hitben, és jótékonysági alapítványukat a jövőben is együtt fogják kezelni.
A Bill 1975-ben alapított Microsoft a világ egyik legnagyobb szoftverfejlesztő cége. A férfi tavaly mondott le a Microsoft igazgatói posztjáról, hogy a feleségével együtt a jótékonysági alapítványuknak szentelje az idejét.
Sokáig a világ leggazdagabb embereként tartották számon. A Forbes magazin szerint jelenleg a negyedik leggazdagabb ember.
Bill és Melinda Gates – leánykori nevén Melinda Franch – 1994-ben házasodtak össze. Alapítványukat 2000-ben hozták létre.
Mekkora is ez a vagyon?
A Gates házaspár nagyon ügyesen sáfárkodott a Microsoft révén szerzett profittal. Öt nagyvárosban vannak luxusingatlanjaik, kaliforniai lakásuk értékét 43 millió dollárra becsülik, a kaliforniai farmjukat 59 millióra. Vannak magánrepülőik, szuperjachtjuk, értékes autógyűjteményük, amelynek egyik darabja egy kétmillió dollárt érő különleges Porsche. Nem annyira ismert, de Bill Gates az egyik legnagyobb földbirtokos az Egyesült Államokban. 18 amerikai szövetségi államban mintegy 98 ezer hektárnyi föld van a nevén. Gyűjtötték rendesen a műtárgyakat is, a kollekció része például Leonardo da Vinci tudományos kéziratainak gyűjteménye, vagyis a Leicester-kódex, amelyet 30 millió dollárért vett meg Bill Gates egy aukción. Szuperházuk, amelyet Xanadu 2.0-ra kereszteltek, Seattle központjától 15 kilométerre található a Washington-tó partján. Ezt még 1988-ban vette kétmillióért a Gates házaspár, ma már 125 millió dollárt ér. 18 fürdőszobával, art deco stílusú házimozi-teremmel, 24 fős ebédlővel és több ezer kötetes könyvtárral.







