SZTÁRDZSÚSZ

Tombolt a közönség: nagyapja helyébe lép Aradszky László unokája

Magabiztosan mozog a színpadon, és kísértetiesen hasonlít az unokája Aradszky Lászlóra. Marcell óriási népszerűségnek örvend, és aki csak látta, biztos benne: a fiú sztárnak született, tehetséges énekesként pedig fényes jövő áll előtte.

Középső unokája lehet méltó utódja Aradszky Lászlónak! Marcell még csak tizennégy éves, de a torkában már most olyan hang lakozik, amivel felnőttként is csak kevesen büszkélkedhetnek.

A fiú két évvel ezelőtt, a Szenes Iván Emlékkoncerten mutatkozott be a közönségnek, amikor nagyapjával közösen elénekelték a Próbálj meg lazítani című slágert. Már ekkor hatalmas sikert aratott, látszott, hogy rendkívül tehetséges.

A sors szomorú játéka, hogy alig egy hónappal a fergeteges előadás után Aradszky László váratlanul elhunyt, így több közös fellépésre nem kerülhetett már sor. Marci azonban színpadra termett, így nem volt kérdés, hogy ha egyedül is, de visszatér a közönség elé.

A nagypapája halálát követő évben és idén is újra színpadra állt, méltó emléket állítva a legendás énekesnek.

Amikor Marci a színpadra lépett, elakadt a közönség szava, ami nem meglepő: a fiúnak nem csak a hangja, hanem az arca és a gesztusai is hasonlítanak híres nagyapjára.

Idén ráadásul a legnagyobb megtiszteltetésben lehetett része: az emlékest szervezője, Szenes Andrea annyira biztos volt a fiú sikerében, hogy Marci nyithatta meg a gálát, ráadásul éppen azzal a dallal, amivel két évvel ezelőtt nagyapja oldalán debütált.

„Tudtam, hogy Marci előadása mindenkit lenyűgöz majd, mert ahogy telnek az évek, annál tehetségesebb. Két éve még egy kisfiú állt a színpadon, most viszont egy kész fiatalember. A közönség tombolt, annyira élvezték az előadását, de ez nem is meglepő. Ő a színpadra termett, és biztos vagyok benne, hogy ha ebben a szakmában képzeli el magát, akkor fényes jövő vár rá” – mondta el a -nak Szenes Andrea, aki idén már kilencedik alkalommal rendezte meg az estet édesapja, a 2010-ben elhunyt legendás dalköltő, Szenes Iván emlékére.

A gála az évek során kinőtte magát, sokan érkeznek vidékről is, hogy meghallgassák kedvenc slágereiket a budapesti Szenes Iván téren. Aradszky Marci idén már tízezer ember előtt énekelhetett, ám egyáltalán nem volt lámpalázas.

A részleteket olvasd el a napilap szerdai számában!