Létrehozva: 2020.05.16.

Megrázó videó: Terhelő vallomást tett fiára Szilágyi István özvegye

Szilágyi István özvegye úgy döntött: nem hallgatja el az igazat a hatóságok elől. Még akkor sem, ha ezzel hozzásegíti fiát sokévnyi büntetéshez.

Szilágyi István özvegye a Ripost-nak több interjúban is elmondta, hogy a történtek ellenére szereti a fiát és reménykedik abban, hogy még életében viszontláthatja Pétert. Az asszony ugyanakkor szeretne igazságot szolgáltatni elhunyt férjének, akivel 50 évet éltek házasságban. Joli néni a szívével ugyan megbocsájtotta fia szörnyű tettét, de az eszével tudja, hogy nem állhat ki mellette sem a nyomozás, sem pedig a bírósági tárgyalások során. A Ripost megtudta: az asszony részletes vallomást tett a rendőrségen annak ellenére, hogy közben a szíve szakadt meg...

Fotó: Markovics Gábor

Jolika néni elmondta a nyomozóknak: Péter azért „kattant” be május 3-án reggel, mert nem volt otthon egyetlen szem nyugtató és a családnak nem volt pénze arra, hogy kiváltsák a receptet. A színészlegenda és a szobrászművész egyetlen gyermeke ekkor önmaga ellen fordult és a saját fejét verte az ágykeretbe. Szilágyi István ezért szólt rá, de a jó szándékú figyelmeztetés csak olaj volt a tűzre. Péter az idős édesapja ellen fordult, mint korábban már annyiszor, de ezúttal édesanyja könyörgésére sem állt le és egy kalapáccsal halálos ütést mért a színész fejére, majd meg is rugdosta az édesapját.

Joli néni mindennek szemtanúja volt… Ő szaladt segítségért a szomszéd kisboltba, ahonnan értesítették a rendőröket. Az idős asszony tisztában van azzal, hogy a jog szerint nem lett volna köteles terhelő vallomást tenni a saját fiára, de ő úgy döntött, nem él ezzel a lehetőséggel. Már csak azért sem, mivel a tragédia után két nappal, éppen a Ripost kamerájának ismerte be, hogy a 49 éves Péter volt az elkövető:

„Pétert leültetik, ez biztos! Nekiment az apjának és megölte… Hát ez borzasztó, ilyet csinálni!”

– mondta akkor az özvegy, aki most is úgy érzi, nem lenne igazságos néhai férjével szemben, ha megtagadta volna a vallomástételt…

„Igen, tettem vallomást a rendőrségen... Azt mondtam el pontosan, ami történt. Tisztában vagyok vele, hogy lett volna jogom megtagadni a vallomást, de úgy gondolom, hogy így lesz igazságos Pistával szemben. A továbbiakban is az igazat fogom mondani, miért hazudnék? Legfeljebb azt mondom majd, hogy tartózkodom, hiszen úgy is le van írva, amit mondtam. Az első vallomásomat fogom fenntartani...”

– nyilatkozta a Ripost-nak Joli néni, aki mindezek ellenére is abban reménykedik, hogy Péternél használ a jelenleg alkalmazott pszichiátriai kezelés és előbb utóbb meglátogathatja őt.

Nem találkozhat fiával

Jolika néni minden vágya, hogy meglátogassa a fiát, akit jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben tartanak megfigyelés alatt. A látogatásra azonban egyelőre nincs lehetősége az édesanyának, és úgy tűnik, hogy jó ideig nem is lesz. Az ügyészség egyelőre annyit engedélyezett, hogy Péter édesanyja csomagot küldhessen a fiának, de mivel ő tanú lesz a büntetőügyben, nem találkozhatnak.

A lapunk által megkérdezett ügyvéd szerint ez így is van rendjén.

„Ha egy bűncselekmény gyanúsítottja és a tanú között szoros rokoni kapcsolat van és a tanú szeretne a terhelt kapcsolattartója lenni, értelemszerű, hogy a nyomozati szakban erre nincs lehetőség. Ennek oka, hogy fennáll a befolyásolás lehetősége. Ez természetesen a bírósági szakra is igaz, még akkor is, ha ma már a bíróságnak lehetősége van arra is, hogy egy visszavont vallomás esetén a korábbit vegye alapul, és ne fogadja el az új vallomást. Ennek értelmében az a legvalószínűbb, hogy a tanú, csak az ítélet jogerőre emelkedését követően léphet kapcsolatba az elkövetővel”

– mondta lapunknak általánosságban a dr. Tran Dániel ügyvéd.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Pintér Attila elmondta véleményét a magyar válogatott Eb-esélyeiről

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai