Létrehozva: 2020.12.11.

Kihirdették A Dal 2021 versenyzőit: Íme a lista!

A dalválasztó-show jubileumi évada január 30-án indul a Duna Televízión.

A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. jövőre is a nézőkkel közösen keresi Magyarország slágerét, amelyet 2021-ben egy ország dúdol majd. A január 30-án induló dalválasztóban a korábbiaknál is többen, összesen 40-en mutathatják be produkciójukat.

Újdonság továbbá, hogy a nyolc döntősből a zsűri által kiválasztott legjobb négy dal előadója részesül zenei produkciójának fejlesztésére fordítható pénzjutalomban, nem csak a végső győztes. A Duna Televízió a magyar könnyűzene tehetségeit, az általuk létrehozott értékteremtő magyar nyelvű produkciókat hivatott segíteni a műsorral. A jubileumi, tizedik évad számos meglepetéssel várja a zenészeket és a nézőket.

Fotó: Facebook

A pályázatra több mint 400 produkció érkezett. A hatalmas érdeklődés és a jelentkezők száma is azt mutatja, hogy A Dal továbbra is fontos katalizátora a magyar könnyűzenei életnek, amely idén még nagyobb jelentőséggel bír a zenészek körében, mivel fórumot kínál a fellépésre egy olyan időszakban, ami nem kedvez az előadóművészetnek.

A Dal 2021 nyertese amellett, hogy pénzjutalomban részesül, lemezfelvétel és videoklip készítésére is lehetőséget kap, valamint a Petőfi Zenei Díj „Év Dala” elismerését is megkapja. A tizedik alkalommal látható dalválasztó show-ban több különdíjat is átadnak majd: „A Dal 2021 Legjobb Dalszöveg Írója” és „A Dal 2021 Felfedezettje” díjakat. A versenybe jutott dalok mindegyike részt vesz az online Akusztik Dalversenyben is, és elnyerheti „A Dal 2021 legjobb akusztik felvétele” címet.

A Dal 2021 élő adásait január 30-tól szombat esténként, hét héten keresztül kísérhetik figyelemmel a nézők a Duna Televízión.

A hét szombat számos izgalmat és különlegességet tartogat, amelynek legkatartikusabb pillanataként a március 13-i döntőben kihirdetik az év magyar slágerét.

A Dal 2021 mezőnye: Andelic Jonathan – Áldom Balogh Eszter – Maradnék Bari Lacika – Féltelek. Beneath My Skin – Ébredj! Chain Bridge Pop – Messze valahol Csondor Kata – Bosszúállók Detti – Nem muszáj Down For Whatever – Zuhanás Galda Levente – Eredő GERENDĀS ft. Dárdai Blanka – Senkié Hajdu Erik – Szürke madár Heavy Brains – Emlékszel Hegedűs Bori és Tempfli Erik – Altató Kállay Saunders – Haza jövök Katona Petra – Viszlát Múlt Kaukázus – Egyetlen szó Kozma Orsi – Változik a világ LivingRoom – Megtörtént LongStoryShort! – Talán Holnap Mudfield – Nincs szerencsém Nági és Betti – Gyere velem Nagy Adri – Hol voltál Nagy Szilárd feat. Ragány Misa – Drága Hazám Name Project – Altass el No Sugar – Falak Noémo – Hableány Pejtsik Panna – Fehér Elefánt Phoenix RT feat Diószegi Kiki – Jelzőfény Pink & The Panthers – Sodor a Szél Radics Gigi – Egy vagy velem Siklósi Balázs – Csak egy IGEN Sőti Barbi – Érezz idebenn Süle Zsolt – Befúj Swing à la Django – Maradok Szabó Leslie – Legyen másnak is jó Szekér Gergő – Hazatérsz Szőke Nikoletta – Új esély Tortuga – Törnek az Ablakok Veréb Tomi – Miénk volt a Világ YOULÏ – A legjobb

Érdemes követni A Dal 2021 honlapját (adal.hu), valamint a Facebook- és Instagram-oldalát is, amelyeken már az adások előtt megismerkedhetünk az indulókkal. Az oldalakon extra tartalmak, videók és cikkek is elérhetőek a műsorról.

A Dal 2021 – január 30-tól a Duna Televízió műsorán.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

Fradista gól is kellett az európai foci csodájához

mandiner.hu

Magyar Péter, a baloldal bántalmazó Messiása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

travelo.hu

Kilőtték a szlovákiai Liptószentmiklóson öt embert megsebesítő medvét

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell

SHOWBIZ

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető