SHOWBIZ

Kiderült, a járványhelyzet ellenére hol láthatjuk Mága Zoltán újévi koncertjeit

Három felejthetetlen produkcióját is újranézhetjük.
  • Szerző: Doris

Online közvetítéssel köszöntötte az új esztendőt hagyománnyá vált Budapesti Újévi Koncertjével Mága Zoltán 2021. január 1-jén.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: MTI

Köztudott, hogy a 2020-as esztendő nehéz kihívások elé állított mindenkit. A művészek élete is rendhagyóan alakult, hiszen a közönséggel alig akadt lehetőségük személyesen találkozni. A Prima Primissima-díjas hegedűművész mégis igent mondott arra, hogy ebben a megváltozott helyzetben, online közvetítéssel valósítsa meg Európa egyik legnagyobb újévi koncertjét.

“Egy évvel ezelőtt, amikor itt álltam a Papp László Sport Aréna színpadán és az újévi köszöntő gondolataimat mondtam el Önöknek, nem gondoltam volna, hogy az előttem álló 2020-as esztendő kitörölhetetlenül fájó, szomorú és veszteségekkel teli napokat hoz majd életünkbe. Szinte nincs olyan honfitársam, aki ne tapasztalta volna meg a koronavírus okozta világjárvány embert próbáló hatását„ – kezdte Mága, majd rátért a vírus okozta veszteségekre.

”Sajnos naponta érezzük, hogy életünket átszőtte a megbetegedéstől való félelem és a stressz, a karantén, a kijárási korlátozás. Mindennapi életünkből eltűntek a közösségi, kulturális programok, baráti találkozók, utazás, sportélet. Ami a legfájóbb, hogy sok honfitársunk elhunyt a koronavírus megbetegedésben. E sok veszteség mindennapi bizonytalanságérzetünket napról-napra növeli, és eljutottunk oda, hogy szorongva és örömtelenül ünneplünk. Megváltozott az életünk, és talán soha nem lesz olyan, mint a koronavírus megjelenése előtt. Nagyapám jut eszembe, aki megjárta a II. világháborút és sokat beszélt nekem a háború okozta fájdalmakról, veszteségekről, valamint arról, hogy a legkilátástalanabbnak tűnő helyzetben is az embernek van lehetősége valamibe kapaszkodnia, és ez a hit és a remény” – fogalmazott rendhagyó újévi beszédében 2021. január 1-jén Mága Zoltán.

A hegedűművész újévi koncertjét a hétvégén és az elkövetkező napokban, hetekben újranézhetik a Duna Televízióban, a Duna World műsorán. De több korábbi megakoncertje is képernyőre kerül.

Mága Zoltán Budapesti Újévi Koncert 2021

Duna Televízió – január .17. – 21:15

Duna World ismétlés I. rész – február.1. – 21:35

Duna World ismétlés II. rész – február.2. – 21:35

Mága Zoltán Budapesti Újévi koncert 2019

Duna World – I. rész – január.18. – 21:35

Duna World – II. rész – január.19. – 21:35

Duna World – III. rész – január.20. – 21:35

Mága Zoltán Budapesti Újévi koncert 2020

Duna World – I. rész – január.25. – 21:35

Duna World – II. rész – január.26. – 21:35

Duna World – III. rész – január.27. – 21:35

És ezeket olvastad már?