Létrehozva: 2021.03.24.

Nem tudja kezelni sírógörcseit Buzás Dóri

A Kihívók sztárja, Buzás Dóri az utóbbi időben nem tudja, hogyan kezelje érzéseit.

Csapattársai szerint Buzás Dóri nagyon mély érzésű lány, aki elég drasztikusan képes megélni egy-egy nehezebb pillanatot. Mint ismeretes, a Kihívónak a múlt héten volt egy nagyobb kirohanása, miután nem sikerült jól teljesítenie a pályán. Képtelen volt kontrollálni magát, és ingerültségét a csapattársain vezette le. Bár Dóri a konfliktusokat követően bocsánatot kért a társaitól, továbbra is őrlődik. Nem tudja, hogyan kezelje az érzéseit, sírógörcseit.

Buzás Dóri nem tudja, hogyan kezelje az érzéseit (Fotó: TV2)

„Mindenkinek vannak olyan tulajdonságai, amiket a többiek nem igazán szeretnek vagy idegen számukra. Nekem is kell ebben kompromisszumokat kötnöm, de én is elfogadom mások sajátosságait, így szerintem ez fordítva is elvárható, ha már egy csapat vagyunk” – fogalmazott Buzás Dóri, aki a benne kavargó érzésekről is beszélt.

„Vannak még bennem olyan érzések, amiket nem tudtam feldolgozni, pláne, hogy el vagyunk zárva a külvilágtól, és csak ezek az ingerek érnek. Úgy gondolom, hogy ez egy hosszabb folyamat, és minden lélektani fejlődésnek van egy átmenete. Ez a jelenlegi helyzet is egy átmenet része” – mondta a Kihívó, aki hozzátette, hogy nincs szó arról, hogy nem érezni társai bizalmát, csak kell neki némi idő, hogy átalakuljanak benne az érzések.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Szigorúan titkos részletek kerültek bele egy orosz videóba

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor