SHOWBIZ

A Dal 2021: izgalmakkal teli szombat este vár a nézőkre!

Szombat este a második elődöntővel folytatódik A Dal 2021. A Duna Televízió műsorában kiderül, kik jutnak be a jövő heti döntőbe.
  • Szerző: ripost

Szombaton, 19.35-kor a második elődöntővel folytatódik A Dal 2021 a Duna Televízión!

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Az adás végére kiderül, melyik nyolc produkció kap lehetőséget a március 13-i fináléban, hogy az év magyar slágere legyen.

Gazdára talál „A Dal 2021 Legjobb Dalszöveg Írója”, egyben a Petőfi Zenei Díj „Az Év Szövegírója” elismerés is. Az extra produkcióban pedig igazi örömzenélés várja a képernyő előtt ülőket.

A Dal 2021 szombat esti adásában kiderül, kik kerülnek a döntőbe.

A Dal 2021 szombat esti adásában kiderül, kik kerülnek a döntőbe.
Fotó: MTVA

A Duna Televízió műsora a hazai könnyűzenei kultúra gyarapítása mellett nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a dalokon keresztül összekösse a közönséget, összehozza a generációkat. A showműsorba visszatérő fellépőként érkezik a tavalyi év Petőfi Zenei Díj Életműdíjasa, Charlie. A Liszt Ferenc-díjas énekes közös produkcióra készül Király Lindával, akivel egy örökzöld slágert adnak majd elő.

A duó útjai már több mint egy évtizeddel ezelőtt találkoztak, együttműködésük hidat képez a generációk között. Minden alkalmat különlegesnek élnek meg, amikor a színpadon lehetnek, hiszen ahogy Charlie fogalmazott:

A zene a legnagyobb dolog a világon.”

A Dal 2021 szombati adásában Charlie énekel majd Király Lindával.

A Dal 2021 szombati adásában Charlie énekel majd Király Lindával.
Fotó: MTVA

Március 6-án ismét tíz dal mutatkozik be akusztikus verzióban, amelyből négy juthat a fináléba.

Három a zsűripontok alapján automatikusan kap helyet az élmezőnyben. Egy produkció sorsa továbbra is az ötödik zsűritag szerepét betöltő közönség kezében lesz. A legtöbb SMS szavazatot kapó versenydal csatlakozik a döntősökhöz.

Nem csak a négy továbbjutóért lehet izgulni szombaton, kiderül, hogy a képernyős zsűri értékelése alapján melyik szerzemény alkotója érdemelte ki „A Dal 2021 Legjobb Dalszöveg Írója”, egyben a Petőfi Zenei Díj „Az Év Szövegírója” elismerést.

A dalválasztóval kapcsolatos kulisszatitkokért és exkluzív interjúkért érdemes az M2 Petőfi TV-re kapcsolni közvetlenül az adás után. A Dal Kulisszában 21.50-től az előadók és a zsűri tagjai is reflektálnak a show-ban látottakra, valamint hétről-hétre számtalan érdekességgel szolgálnak a produkciókról.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?