Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.03.13.

Ez a dal lett az év magyar slágere A Dal 2021-ben

A döntés megszületett. Elképesztő izgalmakat hozott A Dal 2021 döntője!

A Dal 2021 döntőjében nyolc produkció állt színpadra. Közülük a zsűri pontjai alapján került ki a legjobb négy, akik közül a győztes az „ötödik zsűritag”, azaz a közönség szavazatai alapján került ki.

A Dal 2021 döntősei (Fotó: Facebook)

Az év dala, aki így átveheti a Petőfi Zenei Díj „Év dala” elismerését Kaukázus Egyetlen szó című dala lett!

Nyereménye tíz millió forint, amelyet a zenei karrierjének fejlesztésére fordíthat. Valamint lehetőséget kap tíz dalból álló lemezfelvétel és videóklip készítésére.

A szombati döntőben gazdára talált A Dal 2021 Akusztik fődíj is, amit Andelic Jonathan: Áldom című dalával zsebelt be. A díjat A Dal 2021 zsűritagja, Ferenczi György adta át a győztesnek. Nyereménye egy nagyértékű, profi fejhallgató.

A jubileumi műsor újdonsága, hogy a döntőbe jutott mind a nyolc dal előadója részesül zenei produkciójának fejlesztésére fordítható támogatásban, nem csak a végső győztes. A zsűri pontjai alapján legjobb négy közé kerülő másik három produkció öt-öt millió forinttal gazdagodik. A további négy döntős versenyző egy-egy millió forint díjazásban részesül.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor