Létrehozva: 2019.08.19.

Friss hírek érkeztek Sas József állapotáról, így érzi magát a humorista

Egyre jobban van Sas József! A humorista szépen gyógyul, visszajött az étvágya, jókat eszik, és előszeretettel szaval verseket a családnak is. Felesége reméli, hogy még visszatérhet a színpadra.

Szerző Ripost

Egy hónapja lábadozik otthonában Sas József. A humorista még a thaiföldi nyaralásuk alkalmával kapott kétoldali agyvérzést, azonnal hazaszállították és hónapokon keresztül kórházban kezelték. Az orvosok szerint a kabarékirály elméje nem sérült, egyedül fizikailag kell utolérnie magát. Bár a hírek szerint már képes pár lépést segítség nélkül sétálni, a teljes felépüléséig még hosszú út vezet. A művész felesége, Zsuzsa asszony azonban egyre bizakodóbb az állapotával kapcsolatban. A Ripost-nak elmondta, nagyon jót tett férjének, hogy otthonában pihenhet, szerettei körében látványos a javulása.

Fotó: Markovics Gábor

„Szépen halad a rehabilitációja Józsinak! Folyamatosan gyógytornán vesz részt, szakápoló vigyáz rá, és én is virrasztok mellette 24 órában. Nem vagyunk könnyű helyzetben, de mindent megteszünk érte, szerencsére van segítségem” – kezdte lapunknak Zsuzsa asszony, aki azt is elárulta, mióta otthon lábadozik a humorista olyan, mintha kicserélték volna.

„Nagyon jó ellátásban volt részünk a kórházban, de a férjem itthon érzi igazán jól magát. Összehasonlíthatatlanul jobban van most! Jókat főzök neki, nemrég paprikás csirkét csináltam, azt nagyon szereti. Rengeteg gyümölcsöt eszik, látványos a javulása! Szellemileg teljesen friss, verseket szaval, énekel, fizikailag pedig szakemberek segítenek, hogy minél gyorsabban javuljon az állapota” - mesélte mosolyogva a humorista felesége, aki végtelenül bizakodó férje állapotával kapcsolatban. A család reméli, hogy a művész újra szórakoztathatja majd a közönségét.

Ha kíváncsi vagy a részletekre, akkor keresd a Ripost napilap hétfői számát az újságárusoknál!

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!