Létrehozva: 2020.03.05.

Minden eddiginél látványosabb koncertre készül a Kelemen Kabátban

Miközben bemutatták a Végtelen című dalukhoz készült klipet a VOLT Film augusztusban indult utazós mozijának – a Road Movie – egyik epizódjaként, minden eddiginél fergetegesebb bulira készülnek, ami nem más, mint az „Egy Van” című EP bemutató nagykoncertjük március 6-án az Akváriumban.

Akik voltak már Kelemen Kabátban koncerten, jól tudják, hogy a zenekar mindig is nagy hangsúlyt fektet a látványra és a hangzásra, azaz arra, hogy a fellépésük soha ne „csak” egy koncert legyen, hanem sokkal inkább egy komplex élmény: hogy ez mennyire így van, arról mindenki meggyőződhet majd az Akvárium klubban március 6-án.

A Kelemen Kabátban „Egy Van” című dalával karácsony előtt ajándékozta meg a rajongókat, de most a szerzemény címét viselő EP lemezbemutató koncertjén élőben is meghallgathatjuk – több Kelemen sláger mellett. Bár már elmúltak az ünnepek, de ez nem jelent semmit, hiszen a zenekar mindig is kedves, vicces szövegekkel lepte meg a közönséget.

„A dal fő üzenete az hogy az emberek egymásra figyeljenek, időt és élményeket ajándékozzanak tárgyak helyett. Sajnos a modern társadalom jelentős része mentális problémákkal küzd, eközben a kapzsiság és a túlfogyasztás a bolygót rombolja. Figyeljünk egymásra és keressünk valós értékeket a fogyasztásban kiélt boldogságpótlékok helyet” – mondta Horváth Boldi, a zenekar énekese és szövegírója az Egy van című dalról.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véget ért Neymar csapatának rekordot jelentő győzelmi sorozata

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

mandiner.hu

A Nike kissé merészre szabta az amerikai női atléták olimpiai meze bikinivonalát, a sportolók felháborodtak!

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot