Létrehozva: 2017.10.10.

Megható találkozás miatt érzékenyült el Buci az élő show közben!

Megértjük.

Nem egyedül érkezett vasárnap este a Róna utcába Stohl András, megható képet készített lapunk fotósa.

Stohl András az elsők között érkezett vasárnap este a Sztárban Sztár stúdiójába, utólag az is kiderült, nem véletlenül. A zsűritag ugyanis most először egy fiatal, csinos hölgy társaságában ment a munkahelyére, így vendéglátóként igyekezett kísérője közelében maradni, amikor csak lehetett.

Az élő show előtt aztán az is kiderült, milyen meghitt, szeretetteljes a viszony András és kísérője között. Legkisebb lánya, Franciska hirtelen szaladt oda apjához, hogy a közelében lehessen még picit.

Buci meghitten elbeszélgetett a kilencéves kislánnyal, majd lehetőség híján kézcsókkal, meghatottan "búcsúzott el" tőle. 

Hiába, ezeket a pillanatokat a televíziókban sohasem mutatják.

 

origo.hu

Újra kapható lesz a Nokia 3210

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Elő a bográcsokkal! Ez a magyaros gulyásleves lehet a kerti partik királya

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Rémisztő, így vert át mindenkit a mesterséges intelligencia

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

"Szeretjük egymást, de idegenekkel szexelünk"

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!