LOVE

Igazi csodagyerek Gönczi Gábor kisfia!

Imádja a közönséget és a hangszereket Gönczi Gábor kisfia! Jóllehet, Áron még csak két és fél éves, de már most megmutatkozik rajta szülei tehetsége. Ez nem is meglepő, hiszen Gábor és Ildikó is évtizedek óta foglalkoznak zenével. Ám, ez nem jelenti azt, hogy hobbijukat kisfiukra is ráerőltetnék.
  • Szerző: Ripost

Méltán büszke a kisfiára Gönczi Gábor. Az ugyanis a kevésbé hozzáértőknek is hamar feltűnik, hogy a két és fél éves Áronnak különleges érzéke van a zenéhez.

Pedig a szülők semmit nem erőltetnek a kisfiúra, sokkal inkább ő maga érdeklődik a kortársaihoz képest jobban a hangszerek iránt. Áron már a csörgődobbal is ügyesen bánik, és attól sem ijed meg, ha sok ember előtt kell szerepelnie. Így esett meg, hogy nemrégiben egy vidéki fesztiválon úgy döntött, felkíséri édesanyját a színpadra, és közösen adnak elő egy dalt.

„A feleségem, Ildikó testvére junior Prima Primissima-díjas kobzos, és számos helyen fellépnek a zenekarával, a Bordó Sárkánnyal. Mi amikor csak tehetjük, megnézzük őket, Áron pedig annyira rajong értük. Már kívülről tudja néhány slágerüket. Néha a feleségem is előad velük egy-egy dalt, most is így történt, Áron pedig követte az édesanyját a színpadra.

Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy elindul a zene, a kisfiunk pedig ritmusra rázza a csörgődobot és közben énekli a szöveget!

A gyerekeknek ilyenkor még nincs ritmusérzékük. Ha mégis van, akkor az azt jelenti, hogy van tehetségük. Leírhatatlan, milyen büszkeség fogott el, amikor néztem őt!” – árulta el a %%-nak Gábor.

A részleteket olvasd el a %% napilap hétfői számában, ahol édes fotókat láthatsz Gáborék kisfiáról!