Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2021.06.30.

Zámbó Árpy megrázó hírt közölt: Nem tud lábra állni Jimmy édesanyja

Anna néni több alkalommal is kórházba került már, legutóbb egy súlyos balesetet követően combnyaktöréssel. Az idős asszony hogylétéről fia, Árpy elmondta, édesanyja még mindig nem tud felkelni.

A kánikulában fokozott figyelmet és törődést igényel Zámbó Árpy édesanyja, akit combnyaktörése után már otthon ápolnak.

Fotó: Facebook

„Szívbeteg, évek óta pacemakerrel él, ráadásul pár héttel ezelőtt hoztuk haza a kórházból. Az édesanyám 95 éves, jobban megviseli a meleg, mint egy tiné­dzsert, de hála Istennek a hűvös lakásban jól elvan„ – számolt be Árpy a Borsnak.

Az idősebb korosztálynak ilyenkor csak a kora reggeli vagy a késő délutáni órákban ajánlott egy-egy rövid egészségügyi séta, de Anna néni még ilyenkor sem hagyhatja el a lakást.

„Az az igazság, hogy nem is tudna kimenni. A combnyaktörése után kapott egy csípőprotézist, és még mindig csak segítséggel tud lábra állni. Az orvosa azt mondta, hogy időnként terhelnie kell a csípőjét, hogy mihamarabb egyedül járhasson.”

Árpy úgy látja, Anna néni nehezen viseli, hogy ágyhoz van kötve.

„Az édesanyám világéletében ellátta magát, így most nagyon kínos neki, hogy gyakorlatilag mindenben segítségre szorul, emiatt sokszor borzasztóan mérges magára. Egy családi házban lakik a nővéremmel és a bátyámmal, akik folyamatosan figyelnek rá. Igényli a társaságot, ha éppen nincs beszélgetőpartnere, rögtön kérdezi: Elfelejtettetek? Még élek!” – meséli nevetve Árpy, aki bízik a teljes felépülésben, hiszen az édesanyja igazi „harcos”.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek