LELKIZŐ

Radics Gigi főszerepet kap az István a királyban!

Miközben Gigi készül élete nagy szerepére, az egyik napilap azzal vádolta meg, hogy koravén. A 18 éves énekesnő ezzel egyáltalán nem ért egyet, szerinte csak megéli nőiességét.
  • Szerző: Ripost

A csillogás hozzátartozik az életéhez, de tény, hogy smink nélkül ritkán látható Radics Gigi – ezért pécézte ki magának az egyik napilap, ami egyenesen harmincas nőnek titulálta az alig húszéves énekesnőt. Gigi most a -nak reagált a nem éppen pozitív kritikára. „Abszolút természetes lánynak tartom magam, de egy-egy eseményre természetesen ki szoktam készíteni az arcom. Nem járok azonban sminkben a 40 fokos melegben sem, de

a hétköznapokon is úgy nézek ki, mint a többi 18 éves lány

– mondja a nemrég Amerikát is megjárt énekesnő, aki a hétköznapokban azonban szívesen húzza magára szakadt farmerjét egy egyszerű pólóval.

 

Belülről fakad szépsége

Nőiességét azonban fontosnak tartja és szereti is kihangsúlyozni.

„Nőnek születni kell. Egy nő 3 évesen és 6 hónaposan is nő. A szépség belülről fakad, nem a szexualitásból.

15 és fél évesen nyertem meg a Megasztárt, azóta majdnem 20 centivel lettem magasabb. Nőiesebb lett az alakom, és persze arra is odafigyelek, hogy mit eszem” – mondja Gigi, aki bár felpörgetett életet él, ő is csak egy átlagos tinédzser: továbbra is szüleivel él, másodikos a gimnáziumban, és vizsgákra készül. „Mivel két és fél hónapot voltunk Amerikában, rengeteg mindent kellett bepótolnom, így a héten még folyamatosan vizsgáztam és tanultam.”

Sulit váltja a munka

A vizsgák végét pedig végülis ő is bulival ünnepli, csak épp nem fordítva, mint mások: szórakozás helyett, ő szórakoztat.

„Augusztus 19-én lesz az István, a király bemutatója, Rékát fogom alakítani.

Ezen kívül rengeteg kis koncertem van a nyáron, jövő héten a Velencei-tónál adok nagykoncertet, júliusban pedig Boglárlellén, ezekre mind nagyon sokat készülök a nyáron.” – árulta el az egykori megasztáros.

 

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?