tóth gabi
Jolika néni megbocsájtotta fia erőszakosságát, és kész lett volna meglátogatni őt csütörtökön az előzetes letartóztatásban, ám erre nem kerülhetett sor. Az asszony összeomlott, családi képpel és szeretetcsomaggal segítené az őket éveken át bántalmazó Pétert.
Teljesen elkeseredett Szilágyi István özvegye, amikor csütörtök délelőtt kiderült, hogy hiába szeretné, nem látogathatja meg a fiát a börtönben. Jolika néni megbocsájtotta a 49 éves Péternek az éveken át tartó bántalmazást, és bár a férfi már nem tagadja, hogy megölte a színészt, az asszony ennek ellenére sem neheztel rá.
Hiába a segítő önkéntesek és a sok kedvesség, Jolika néni akkor érezné igazán jól magát, ha Péter közelében lehetne. Éppen ezért el is döntötte, hogy amint teheti, meglátogatja a férfit az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben, ahol Péter a harminc napos előzetes letartóztatását tölti. A jogszabály szerint a letartóztatástól számított első 72 órában a legközelebbi hozzátartozónak joga van tizenöt perces beszélőre.
Eleinte úgy tűnt, ennek nem is lesz akadálya, ám az asszonyt csütörtökön, indulás előtt hidegzuhanyként érte az ügyészség döntése: az ügy súlyosságára való tekintettel, és mivel Joli néni tanúként érintett a férje meggyilkolásának ügyében, megtagadhatja az ügyészség a kapcsolattartást, amit meg is tettek. Az asszony így nem léphet kapcsolatba tulajdon fiával.
„Sikerült néhány szót váltanom Peti ügyvédjével, aki egy nagyon kedves fiatalember. Kijött hozzám a házhoz, pedig ez egyáltalán nem lenne dolga. Elmagyarázta nekem, hogy az ügy részleteiről nem beszélhetünk, de legalább azt megtudtam, hogy a fiam jól van” – mondta el a Ripost-nak Jolika néni.
Péter kirendelt ügyvédje ugyanakkor kijárt egy másik lehetséges utat, hogy a kapcsolattartás rendhagyó módon ugyan, de mégis létrejöjjön. Jolika néni eszerint pakkot küldhet a fiának, amit nagy gonddal készített össze azokból a holmikból, amiket a jó szándékú segítők az asszonynak adományoztak.
„Ha már nem mehetek be hozzá, akkor legalább egy csomagot összeállítok neki, hogy tudja, gondolok rá. Beküldök egy családi fotót is„ - tette hozzá.
Péter azt állítja, önvédelemből gyilkolta meg az apját, aki szerinte rátámadt, a TV2 Tények információi szerint a férfi a gyilkosság után is rugdosta a mozdulatlan idős színészt.
Jolika néni mégsem neheztel rá, az utolsó erejéig védi a fiát.
„Péter az egyetlen fiam, nagyon szeretem őt, és egyelőre fogalmam sincs, hogyan fogom kibírni, hogy nem találkozhatok vele. A szívem mélyén abban reménykedem, hogy ott, ahol most van, meggyógyítják, és idővel hazatérhet hozzám...” – fogalmazott a Ripost-nak elcsukló hangon Jolika néni.
Galambos Lajos adományokat vitt az özvegynek Csütörtök reggel Galambos Lajos érkezett Szilágyi István özvegyének XVII. kerületi otthonába. A trombitaművész adományokat vitt Joli néninek, aki könnyekig hatódott Lajcsi láttán. A trombitaművész egy új ágyat, matracot és ágyneműt hozott az asszonynak, illetve egy új hűtőszekrényt, valamint élelmiszercsomagot. Emellett szakembereket is hívott a házhoz, akik elvégezték Jolika néni koronavírustesztjét, ami szerencsére negatív lett.