Létrehozva: 2021.01.09.

„Nagyon komoly operáción esett át„ – súlyos beteg feleségéért aggódik Poór Péter

Nehéz időszakon megy keresztül Poór Péter és súlyos beteg neje, Ili, de nem adják fel a reményt. A hosszú ideje súlyos betegséggel küzdő asszony sokat várt egy műtétre, amelytől jelentős javulást reméltek, ám az állapota a beavatkozás után csak romlott.

„Ili nagyon komoly operáción esett át, de nem vált be a kezelés, pedig nagyon bizakodóak voltunk mindketten. Ő azt gondolta, ha megműtik, szaladni és táncolni fog utána, ehelyett sokat romlott az állapota. Az utóbbi években már kerekesszékbe került, de a járókeretet is tudta használni, most viszont már azt sem. A remegés a kezén megszűnt, de a lábán sajnos felerősödött„ – nyilatkozta a Blikknek a legendás táncdalénekes, aki ahogy az elmúlt években mindig, ezúttal is ápolja a feleségét.

Fotó: Bors

„Mindketten a gyógyulást tűztük ki célul. Igaz, teljesen meggyógyulni nem tud ebből a betegségből, de a tünetein lehet enyhíteni. Sok kiváló orvossal állunk kapcsolatban, és folyamatosan keressük a megoldást” – mondta Poór, aki azt is elárulta, a közelmúltban szerencsésen megúsztak egy balesetet is, feleségére kis híján rázuhant egy 25 kilós bronzcsillár. Épp az asszony lába közé zuhant, az alján lévő tüske pedig mélyen belefúródott a fotel lábtartójába.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”