RETRO RÁDIÓ

Démonokkal küzd, hazavárja elhunyt feleségét a magyar mulatóskirály

Csocsesz szakember segítségét kérte
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2021. 08. 05. 07:10

Imádott neje a Covid áldozata lett.

Márciusban a koronavírus vette el Csocsesztól imádott feleségét. A korlátozások beszüntetése sokat segít a zenésznek, így főleg a munkára koncentrál, ám ha bezárul mögötte az ajtó, és egyedül marad a nagy házban, minden Gyöngyikére emlékezteti.

Csocsesz szakember segítségét kérte
Fotó: Facebook

„Otthon mindig az jut az eszembe, hogy mikor gyógyul fel a betegségéből és jön haza a kórházból, pedig az eszemmel jól tudom, hogy sosem fog” – kezdte a Borsnak Csocsesz, akit nem hagytak magára a barátai a fájdalmában.

„Tudják, hogy egyedül vagyok a nagy házban, hiszen a gyerekek már kirepültek. Összefogtak és vigyáznak rám: folyamatosan hívnak, invitálnak találkozásra, beszélgetésre. A barátok mellett a rajongók is rendkívül aranyosak velem, bármely részén járok az országnak. Odajönnek hozzám, simogatnak, részvétüket fejezi ki, de ha nem mondanak semmit, akkor is érzem rajtuk a szeretetet” – mesélte a zenész, aki munkába temetkezve próbálja enyhíteni gyászát.

Fotó: Facebook

„Hál Istennek beindult újra az ország. Próbálom magam lekötni, hogy ne maradjon egy pillanatnyi időm sem gondolkodni a történteken. Saját magam menedzsere vagyok, komoly szervezést igényelnek ezek a munkák. Emellett készül a lemezem, sok új nóta született, most épp a borítót tervezem. Mellette a Muzsika Tv-n futó műsoromat sem adtam fel, nemrég forgattuk az új részeket. Rengeteg helyre hívnak koncertezni, hétvégenként hat-hét helyszínen is megfordulok. De persze az ember egy ilyen tragédiát nem tud egyik napról a másikra feldolgozni. Ahogy múlik az idő, úgy érzem, ez nem is fog enyhülni. Ezzel együtt kell élnem” – mondta Csocsesz, aki a fennmaradó időt is igyekszik hasznosan tölteni.

„Van egy kaukázusi kutyám, nagyon szeretem, sokat vagyok vele. Nemrég ültettem cseresznyefát, amit még együtt terveztünk a feleségemmel, de csak most került rá sor” árulta el az énekes, aki mindent megtesz azért, hogy a közönség ne érezze a gyászát.

„Igyekszem egy álarcot fölvenni, hogy egyáltalán létezni tudjak. A sok évtizednek köszönhetően szerencsére a színpadon ki tudok mindent kapcsolni. Az emberek nem a szomorkodásomra kíváncsiak, és a legjobb tudásom szerint szórakoztatom őket. Aztán amikor becsukom magam mögött az ajtót, nekem kell a démonokkal megküzdeni” – mondta megtörten.

A zenész fellépései alkalmával is gyakorta hall hasonló szívbemarkoló tragédiát, átérzi mindenki fájdalmát.

Sajnos ez a villám sok helyre becsapott a közeli és távoli ismerőseim körében is. Van egy kedves ismerősöm, aki a 35 éves fiát veszítette el. Nemrég találkoztam vele, maximálisan átérezzük egymás bána­tát – mesélte.

Nagyon igazságtalan az élet, mert egy olyan embert ragadott el Csocsesztól, akit mindenki nagyon szeretett.

Ő egy jó ember volt, soha senkihez nem volt egy rossz szava sem. A házban minden a kettőnk munkája, rá emlékeztetnek a tárgyak is. Ha hazaérek, az első dolgom, hogy meggyújtom a mécsest, friss virág van a sírjánál és otthon is azon a helyen, ahol szerette az idejét tölteni – zárta Csocsesz.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.