Létrehozva: 2021.05.04.

Drámai vallomás: Joshi Bharat minden napja aggódva telik családja miatt

A műsorvezető naponta beszél rokonaival.

Indiában szombaton tragikus rekord dőlt meg, hiszen a világon ott regisztráltak először 400 ezernél több új koronavírus-fertőzöttet egyetlen nap alatt, és a halálozások száma is drasztikusan megugrott, naponta több mint 3500 fő veszíti az életét. Indiában jelenleg a második hullámnál tartanak, és a helyzet egyre drámaibb. Az ország tíz állama zárt be, és a korábbinál is szigorúbb rendelkezéseket vezettek be, hogy megfékezzék a járványt.

Fotó: AFP

A Life TV indiai származású műsorvezetője, Joshi Bharat nagyon aggódik szeretteiért és barátaiért, akik közül többen is önkéntes munkát vállalnak annak érdekében, hogy minél hamarabb, minél több embert beoltsanak az országban.

„Bevallom, aggodalommal telve figyelem az Indiában napról napra fokozódó koronavírus-helyzetet, hiszen számos rokonom és még több barátom él ott. Naponta beszélek a családommal, és szerencsére mindannyian jól vannak. Az egyik unokatestvérem ugyan nemrég elkapta a vírust és kórházba is került, de szerencsére felépült„ – kezdte a Borsnak Joshi, akinek a családtagjai között több orvos is van, akik most heroikus küzdelmet folytatnak a járvány ellen.

20200709_Joshi Bharat_Life Tv_CZ_BRS
Fotó: Life TV

„Egyre több államban vezetik be újra a teljes karantént, ami annyit jelent, hogy gyakorlatilag csak az élelmiszerüzletek és a gyógyszertárak lehetnek nyitva, illetve az is meg van határozva, hogy egy családból mikor és ki hagyhatja el az otthonát. A helyzet leginkább a szegényebb negyedeket sújtja, hiszen az ott élőknek nincs pénzük arra, hogy magánkórházakban kezeltessék magukat, ha megbetegszenek, ráadásul egyre nagyobb gondot jelent az orvosi oxigén hiánya is. A családomban több orvos is van, akik most feladták a praxisukat, és napi húsz órát töltenek a nyomornegyedekben, ahol arról igyekeznek meggyőzni az embereket, hogy oltassák be magukat. Akik igent mondanak, azokat kisbuszokkal viszik el az oltópontokra” – mesélte Joshi Bharat, aki reméli, legkésőbb jövő év elejére normalizálódik a helyzet Indiában, és végre meglátogathatja rokonait és barátait.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem örülnek a fejlesztők a PlayStation 5 Prónak

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”