LELKIZŐ

Keresztes Ildikó: Ha holnap meghalok, boldogan halok meg

Keresztes Ildikó a koronavírus-járvány miatt sok mindent átértékelt, egyfajta belsőutazáson vett részt.
  • Szerző: angie

Keresztes Ildikó énekesnőként és színésznőként már eddig is maradandót alkotott, de hogy milyen különleges élete van, arra csak most jött rá a koronavírus-járvány alatt.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Keresztes Ildikó koronavírus énekesnő

Keresztes Ildikó átértékelte az életét a koronavírus alatt (Fotó: Keresztes Ildikó)

Az énekesnőnek az elmúlt egy évben, fellépések híján bőven volt ideje átgondolnia az életét, a 7-nek adott interjújából kiderült, végre harmóniába került önmagával.

„Ha most azt mondanák, holnap meghalok, boldogan halnék meg. Rettentő sok mindent kaptam az élettől. Annyi mindent, amit más öt élet alatt sem tapasztal meg. Nagyságok kollégája lehettem, amiért összetehetem a két kezem. Nagyon szép életem van! Most már tudom: el kell oda jutni, hogy az ember önmagában egy kerek egész legyen, de ezt a tudást nem adják 20 évesen. Lehet, hogy korábban nem mertem ezt kimondani, de boldog vagyok és egy kerek egész! A járvány időszaka talán arra volt jó, hogy sokan magukba nézzenek. Mindenkinek azt üzenem, hogy csak egy életük van, ne vesztegessék el veszekedésre, pénzhajhászásra, mert olyan gyorsan elröppen, hogy észre sem veszik. Az élet alapvetően qvaszép, ki kell használni! Vegyék el tőle, amit kínál!”

- jelentette ki az énekesnő, akivel a bővebb interjút a kedden megjelenő 7-ben olvashatják el!

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?