RETRO RÁDIÓ

Így gyászolják kollégái a váratlanul elhunyt magyar színésznőt

Így gyászolják kollégái a váratlanul elhunyt magyar színésznőt
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2020. 01. 09. 08:25

Az Operettszínház művészének pályatársai, kedvelői a közösségi oldalakon búcsúztak az egykori primadonnától.

A 81 éves korában elhunyt Felföldi Anikó halálhíre az egész magyar színházi világot megrázta.

Az Operettszínház művészének pályatársai, kedvelői a közösségi oldalakon búcsúztak az egykori primadonnától.

Felföldi Anikó 2018 áprilisában ünnepelte a 80. születésnapját, amikor is kollégái, a Budapest Operettszínház társulata is köszöntötte őt.

Az Amerikai Komédia című előadás után a színpadon adták át a Színház- és Filmművészeti Egyetem díszoklevelét a magyar kultúra fejlesztésében vállalt kiemelkedő szerepének elismeréseként. Akkor még remek formában volt, táncra is perdült a színpadon, ami az élete volt.

Az érdemes művészről kevesen tudják, hogy az ötvenes években azért nem vették fel a Színművészeti Főiskolára, mert túl szépnek találták. Egészen véletlenül került a Budapesti Operettszínházhoz, ahol végül 50 éven át elkápráztatta a közönséget, végül örökös tagja lett a teátrumnak. Halálának oka egyelőre ismeretlen, a temetéséről később intézkednek.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.