Létrehozva: 2020.12.05.

Gödöllő saját halottjának tekinti Pécsi Ildikót: meghatóan emlékeznek rá

A Kossuth-díjas színésznő 1994 óta volt állandó lakosa a városnak, amit ő csak Gödöllőkének nevezett.

Gödöllő város saját halottjának tekinti Pécsi Ildikót. A Kossuth-díjas színésznő 1994 óta volt állandó lakosa a városhoz tartozó Máriabesnyőnek, ahol 1960-ban vásároltak telket férjével, Szűcs Lajossal, és 1971-ben építették fel az otthonukat.

Fotó: Sulyok László

„Gödöllő díszpolgári oklevelét 2010-ben vehette át, ahogyan a Kossuth-díjat is. Rendkívül sokoldalú egyéniségének köszönhetően számos városi rendezvénnyel szinte egybeforrt a neve: Erzsébet Királyné Szavalóverseny, nőnapi műsorok, de nem múlhatott el nélküle városi főzőverseny, állatvédelmi nap vagy kutyák örökbefogadó napja. Számos városi színdarabban fellépett és rendezőként működött közre. Sok esetben férjével, az olimpiai bajnok labdarúgó Szűcs Lajossal – aki ugyancsak Gödöllő díszpolgára volt – vett részt a rendezvényeken. Mélységes szomorúság, hogy mindketten ebben az évben hagytak itt bennüket. A 2010-es díszpolgári kitüntetése átvételekor, mint mondta, mindössze 9 éves volt, amikor először látogatott el Gödöllő máriabesnyői részén letelepedett keresztszüleihez, és azonnal beleszeretett a településbe. 1960-ban vásárolták meg azt a máriabesnyői telket, ahol 1971-ben férjével, Szűcs Lajossal felépítették otthonukat. 1994 óta volt állandó lakója városunknak, amit ő maga egyszerűen csak „Gödöllőkének” nevezett. 'Ebben a városban mindig szeretet és nyugalom volt. Köszönöm mindenkinek, hogy ez a város ilyen, és itt élhetek. Bízom benne, hogy továbbra is ilyen marad' – mondta a díj átvétele után” – olvasható Gödöllő város Facebook-oldalán.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”