Létrehozva: 2021.01.26.

Ez durva, mit őriz apja hagyatékából Zámbó Jimmy fia

Zámbó Jimmy családja ma is őrzi a Király hagyatékát, amelynek egy részét már szétosztották három fia között.

Zámbó Jimmy legkisebb fia, Zámbó Adrián édesapja parfümjét 20 éve őrzi, de az EMeRTon-díjas legenda ruhái, cipői ugyanúgy megvannak.

Fotó: MTI

„Csak ötéves voltam, amikor meghalt, kevés az élő emlékem. Ezért a tárgyai segítségével tudom őt felidézni„ – mondta Adrián a Blikknek. „Soha nem felejtem el, pedig hároméves voltam, amikor a Sportcsarnok nézőterén anyu ölében ültem, egyszer csak lejött édesapám a színpadról, karjaiba vett és úgy énekelte végig az egyik dalát. Én pedig csimpaszkodtam a nyakában és hallgattam a gyönyörű hangját, ma is érzem az illatát. Talán ezért tettem el azt a két üveg parfümjét, amit a tragédia előtt használt” – mutatta Adrián a ma már ereklyének beillő üvegcséket. Elárulta, hogy ha végleg elköltözik otthonról, biztosan kialakít egy szobát, amit édesapja emlékeivel rendez majd be.

A családnak nem volt szíve megválni semmitől, ami hozzá tartozott, ma is nagy becsben őrzik személyes tárgyait.

„Édesanyám és a bátyám, Szeba is képtelen lenne eladni vagy elajándékozni a ruháit. Minden cipője zakója, bőrdzsekije, ingei és fellépőruhái megvannak„ – mesélte Adrián.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”