Létrehozva: 2021.12.02.

Boldog szülinap? Kiderült Britney Spears borzalmas családi titka

Talán nem véletlen, hogy ennyire küzdelmes, összeomlásokkal teli életet szánt neki a sors.

Britney Spears csütörtökön ünnepli a 40. születésnapját, ami több szempontból is emlékezetes marad majd neki – írja a Daily Star.

Fotó: Northfoto

Leginkább talán azért, mert csak nemrég sikerült kitörnie abból az elnyomásból, amit zsarnok apja, Jamie Spears gyakorolt felette 14 éven keresztül. Bár a kétgyermekes énekesnő még mindig elég furcsa tartalmakat oszt meg a közösségi oldalakon, végre szabad, és újra a saját életét élheti, reméljük, boldogan, drámáktól mentesen, bár utóbbira azért ne vegyünk mérget.

Már csak azért sem, mert Britney felmenőinek élete is bővelkedett tragikus fordulatokban. A nagymamája mindössze 31 éves volt, amikor öngyilkos lett, és sajnos ezek a mélyen bevésődött családi mintázatok úgymond transzgenerációsak, tehát generációról generációra öröklődhetnek.

A US Magazine korábban arról írt, hogy Britney apai nagymamája (tehát a zsarnok Jamie édesanyja), Emma Jean Spears-nek volt egy kisbabája, egy másik fiúcska, aki azonban mindössze 3 napig élt. Emma gyakorlatilag beleőrült a gyászba, nem tudta feldolgozni a veszteséget. Többször is öngyilkosságot kísérelt meg, majd 8 évvel a tragédia után kiment a temetőbe, kisfia sírjához és megölte magát, félárván hagyva ezzel 4 gyermekét, köztük Britney apját.

Britney nagymamája (Fotó: Twitter)

Ez a szomorú történet részben magyarázatot adhat Brit apjának viselkedésére, hiszen gyakorlatilag anya nélkül nőtt fel, a tragédia az egész életét beárnyékolta. És bár Britney nagymamája öngyilkosságakor még nem is élt, talán nem véletlen, hogy neki is ennyire küzdelmes, összeomlásokkal teli életet szánt a sors.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Baleset érte Reviczky Gábor színművészt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Kovács István barcelonai ténykedése: Romániában elővették a magyar kártyát

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd