tóth gabi
Több magzatot is elvesztettek, mire megtörtént a csoda.
Nők ezreinek adhat reményt és erőt Berki Krisztián és bájos neje, Mazsi története, akik először a HOT! magazinban meséltek földöntúli örömükről, hogy babájuk lesz. Az út azonban göröngyös volt a boldogságig, a házaspár ugyanis régóta szerette volna megpecsételni szerelmét egy közös babával, ám vágyuk egy ideig elérhetetlennek tűnt. Kétszeri sikertelen lombikprogram után Mazsi teljesen összeomlott, s úgy érezte, élete legnagyobb álma egyre távolabb kerül tőle.
„Semmi és senki nem tudott nagyobb támaszt nyújtani nekem a csalódásoknál, mint Krisztián. Egymás kezét szorítva vészeltük át a rossz periódust. S bár ő sosem gondolta, hogy nem fog összejönni a baba, nekem eljött a pont, amikor egy picit elengedtem a gyerekkérdést” – kezdte a Borsnak Mazsi, aki mostanra úgy érzi, pont az segítette őt a várandóssághoz, hogy nem görcsölt rá, s egy idő után rábízta magát a sorsra.
A csoda pedig ezután nem sokáig váratott magára, s egy meghitt együttlétből, végül természetes úton megfogant a gyermekük, akit Mazsi immáron három hónapja hord a szíve alatt.
„Pontosan tudtam, éreztem, amikor megfogant a gyermekünk. Mondtam is Mazsinak, hogy „ne aggódj Kicsikém, most estél teherbe!”. És így is lett. Mert nem gyereket csináltam, hanem szerelmeskedtem a feleségemmel” – vette át a szót Berki, aki szerint bármennyire is akarnak egy babát, az úgyis csak akkor érkezik, amikor ő akar.
Mazsi a Borsnak elárulta: mindig is szeretett volna anyuka lenni, s gondos nővérként egész kiskorától érzi, hogy különleges érzéke van a gyerekekhez, ami férje számára is hamar egyértelművé vált.
„Először azt hittem, micsoda üzletasszonyt fogtam ki, aztán amikor megtapasztaltam, hogy viszonyul a kislányomhoz, már inkább anyatípusnak láttam, majd rájöttem, hogy igazából Mazsi egy angyal. Mert olyan szeretetre, törődésre, amit ő ad a gyerekeknek, a szeretteinek, egyáltalán az embereknek, arra csak egy angyal képes” – mondta a boldog kispapa, aki macsóság ide vagy oda, mintha kicsit el is érzékenyült volna mondandója közben.
A házaspár örömét csak tetőzi, hogy a kis Natival is madarat lehet fogatni, olyan boldog, hogy édesapja részéről is kistestvére érkezik.
„A kicsik sok mindent megéreznek, úgyhogy meg sem lepődtünk, amikor Nati a nagy hírnél azt mondta, ő már tudta, hogy ott van a pocakomban a testvére” – emlékezett életük egyik legboldogabb napjára, február 15-ére a kismama.