
Vastag Csaba és Domján Evelin könnyekre fakasztotta Stohl Andrást
A produkciójuk többet mondott minden szónál. Vastag Csaba és kedvese könnyeket csalt az emberek szemébe.
Vastag Csaba és felesége, Domján Evelin könnyeket csalt a zsűritagok szemébe a vasárnapi első produkciójukkal. Egy nem mindennapi dalt adtak elő, amihez rengeteg ember tud kötődni, és talán senki sem bírja ki, hogy ne küszködjön a közben a könnyeivel.

Fotó: Tumbász Hédi
Vastag Csaba és Domján Evelin megríkatta Stohl Andrást
Vastag Csaba és felesége, Domján Evelin nem mindennapi produkcióval álltak színpadra a Nagy Duett vasárnapi élő show-jában. Ezúttal egy igazán szívhez szóló dalt adtak elő; Kovács Kati Úgy szeretném meghálálni című dalával rukkoltak elő.
Korábban már Evelin megjegyezte a backstage-ben, hogy bízik abban, hogy a produkció alatt majd nem sírja el magát, s bár úgy tűnt, ő és Csaba jól bírták, a zsűrinél azonban eltört az a bizonyos mécses. De valljuk be: ennél a dalnál ki nem veszi elő a zsepit, hogy letörölje a könnycseppeket az arcáról?
Nos, Stohl Andrásnak is zsebkendő után kellett nyúlnia, annyira meghatotta a produkció, ráadásul elcsukló hangon is értékelte az előadást: később hozzátette, hogy az ő édesanyja már nincsen az élők között. Mint mondja, emberileg ennyire még nem szerette Csabát, mint amennyire a Nagy Duett adásai alatt megszerette. „Az, ahogy figyelsz a párodra, ahogy szeretitek egymást, jó ezt látni” - mondta Stohl András a szerelmespárnak.
Nekem is meghalt anyukám, de nekem az a három nő jutott az eszembe, aki nekem gyereket szült, hogy felnevelik a gyerekeket. Hálás vagyok nekik
- zárta sorait a zsűritag.






