RETRO RÁDIÓ

Aggasztó állapotba került a Sztárban Sztár előtt Tóth Andi, nagyon magas a láza

Aggasztó állapotba került a Sztárban Sztár előtt Tóth Andi, nagyon magas a láza
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2020. 10. 24. 10:40

Ráadásul a mandulája is begyulladt.

Tóth Andi egyetlen női versenyzőként lép majd színpadra vasárnap a Sztárban Sztár újabb élő show-jában, és minden esélye megvan arra, hogy bejusson a fináléba.

Fotó: Szabolcs László

A nagy hajtástól azonban sajnos legyengült az immunrendszere. A próbákat is 39 fokos lázzal csinálta végig, és bár kapott antibiotikumot, még így sincs túl jól.

„Az utóbbi hetekben nagy volt a hajtás, a Sztárban Sztár mellett folyamatosan intéztem a saját zenei teendőimet is, nem sokat pihentem, aminek sajnos meg lett a következménye. Harminckilenc fokos lázzal toltam le a próbákat, de kaptam antibiotikumot, és folyamatosan kúrálom magamat, így fokozatosan javul az állapotom. Nagyon fáj a mandulám, de szerencsére a hangszálaimat nem befolyásolja az állapotom. Igyekszem összeszedni minden erőmet, és bízom benne, hogy vasárnap a maximumot tudom majd nyújtani a színpadon”

- nyilatkozta a Borsnak a fiatal énekesnő, aki vasárnap Fleur East és Elvis Presley bőrébe bújik.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.