SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült, miért esett össze a próbán Horváth Tamás – Fotók

Megszólalt a az énekes egyik ismerőse. Pihenésre van szüksége Tominak, aki teljesen lemerítette szervezetét.
  • Szerző: Buster

Szombat este megrázta a Dancing with the Stars rajongóit a hír, hogy Horváth Tamás egy komoly sérülés miatt feladni kényszerült a versenyt. Az énekes a műsor előtt, a közösségi oldalán jelentette be, hogy az egyik próbán elájult, beverte a fejét, ami miatt mentőt is hívtak hozzá. De mi vezetett az eszméletvesztéshez? Erről egy informátorunk mesélt lapunknak.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

„Tomi az utóbbi hetekben betegeskedett és gyakran érezte gyengének magát. Ugyanakkor folyamatosan próbált, de végül a szervezete nem bírta a kemény megterhelést. Ezért veszítette el az eszméletét az utolsó színpadi próbák egyikén. Elég komolyan beverte a fejét. Végül az orvosok közölték vele, hogy egy időre mindenfajta fizikai megterheléstől tartózkodnia kell, hogy újra megerősödjön” – mondta az énekes egyik ismerőse, aki szerint Tominak az a folyamatos feszültség sem tett jót, ami kialakult közte és táncpartnere között amiatt, hogy a felesége folyamatosan féltékenykedett és vitázott, ha szerinte túl közel kerültek egymáshoz egy-egy táncmozdulat közben. Bár Tomi ezt tagadta, de a stábtagok közül többen is fültanúi voltak hármójuk veszekedéseinek. Információink szerint az énekes már jól van és betartja orvosai utasítását a mielőbbi gyógyulás érdekében.

Azok a versenyzőpárok, akik között nem ütötte fel a fejét a koronavírus, nem sérültek le és a zöld szemű szörny sem gátolta őket abban, hogy egymáshoz érjenek, ismét hatalmas show-t csináltak szombat este a TV2 képernyőjén.

 

 

És ezeket olvastad már?