Létrehozva: 2020.11.21.

Itt a valódi ok: Ezért adta fel a Farm VIP játékát Ági

A Farm VIP pénteki adása nem várt fordulatot hozott, hiszen a piros csapatnál elmaradt a párbaj, aminek Závodi Marci lett volna a biztos résztvevője.

Szögeczki Ági hatalmas lelkesedéssel vágott bele a TV2 kaland realityjébe, de a hatodik napon nyugtalanító megérzése támadt. Egyre jobban azt érezte, hogy családja mellett van a helye. Azt nem tudta pontosan, hogy kisfiával, vagy idősödő szüleivel történt-e valami, de abban biztos volt, hogy nincs minden rendben a szeretteivel.

Fotó: TV2

A piros csapat játékosa két napon át őrlődött, hogy mit tegyen. Söpörje szőnyeg alá a baljós megérzését és jászon tovább, vagy feladja a versenyt? Végül, amikor a csapata elvesztette a második termelési feladatot és biztos lett, hogy közülük kerül ki a második kieső, döntést hozott, amiről csak a párbaj előtt szólt Demcsák Zsuzsának és Zsoltinak.

„A játék helyett a kisfiamat választom, és haza akarok menni hozzá” – mondta Ági zokogva, majd búcsúzóul minden játékostársához intézett pár szót, ami egységesen meghatotta a csapat tagjait. A Ripost megtudta: Ági jó döntést hozott, hiszen amíg ő a versenyben volt, az édesanyja is megbetegedett.

Fotó: TV2

„Azzal kezdeném, hogy egy fantasztikus és pozitív változást hozott az életembe a Farm VIP, amiért nagyon hálás vagyok a stábnak és persze a piros csapat tagjainak. Egyedülálló anyaként számomra az volt a legfontosabb, hogy a kisfiamat biztonságban tudjam, amíg forgatok, így természetesen a szüleimet kértem meg, hogy vigyázzanak rá. Édesanyám oda is költözött a szentendrei házunkba, hogy Patrick a megszokott környezetében lehessen. Így teljes nyugalommal vágtam bele a kalandba és nem is volt semmi baj, egészen a hatodik napig” – kezdte lapunknak Ági.

„Abban biztos voltam, hogy ha valami komoly gond lenne, a szerkesztők szóltak volna, de mégsem hagyott nyugodni egy belső hang, ami eddig soha nem tévesztett még meg. Éreztem, hogy valami nincs rendben. Féltem, mert édesanyámék hetvenévesek, Patrick pedig csak hét. Egy ideig próbáltam nyugtatgatni magam, mert hihetetlenül élveztem a játékot és bizonyítani akartam, hogy megállom a helyem, de győzött az ösztönöm és meghoztam a döntést” – mondta Ági, aki számára a hazatérésekor vált világossá, hogy helyesen cselekedett.

Édesanyja lebetegedett, amiről az asszony nem akart szólni a Farm VIP szerkesztőinek, mert tudta, ha eljut a hír Ágihoz, azonnal feladja a játékot és hazamegy.

„Amikor hazaértem, láttam, hogy a kisfiammal ugyan minden a legnagyobb rendben van, de édesanyám nincs jól. Nem szeretném részletezni, hogy mi volt a probléma, de kiderült, hogy addigra már nehézséget és nagy áldozatot jelentett számára, hogy gondoskodjon az örökmozgó Patrickról. A betegsége heteken át elhúzódott, vagyis nem csalt a megérzésem és jó döntést hoztam, még ha fájdalmas is volt” – mondta Ági, aki azzal, hogy feladta a játékot, egy embert biztosan megmentett a kieséstől.

Fotó: TV2

Örök barátságot kötött Ági és Vasvári Vivien Ági minden csapattársát megszerette a Farm VIP-ben töltött egy hét alatt, de egy valakivel különösen szoros lett a kapcsolata. „Érdekes, hogy a játék előtt éppen Vivitől tartottam a legjobban. Nos, hatalmasat tévedtem, hiszen hamar kiderült, hogy mindenről ugyanúgy gondolkodunk. Ő lett az én lelki támaszom a forgatások alatt és ez a mai napig így is maradt. Ő egy igazi mókamester, akiben hatalmas szív lakozik. Azóta is napi kapcsolatban vagyunk egymással és ezért a barátságért külön hálás vagyok a műsornak”- árulta el Ági

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai