HŰHA

Megmutatta álomszép otthonát a legendás magyar zenész

Kóbor János és felesége, Zsóka tíz évvel ezelőtt döntött úgy, hogy lányuk miatt új otthont keresnek.
  • Szerző: Ripost

A törökbálinti házukat Korda Györgyéktől vették meg, akik akkor már építkeztek. Az Omega frontembere a mai napig rengeteget utazik az együttessel, de nagyon szeret ide hazaérkezni. Mecky beengedte a %% napilapot családja otthonába.

Kóbor János a szokásos mosolyával nyit ajtót, amikor megérkezünk, és rászól a nagy hanggal ugató, de közben farkát csóváló kutyájukra. Ahogy bevezet bennünket az amerikai konyhás nappaliba, büszkén mutatja be feleségét és gyönyörű lányukat. Hétköznap van, Léna nemrég ért haza törökbálinti iskolájából, Zsóka pedig az üzletéből.

Nálunk minden nap boldogság és béke van, élvezet ide hazajönni

- mondta a %%-nak Kóbor János. "Nem titok, közel negyven év házasság után váltunk el első feleségemmel, és én éreztem, hogy vár még rám valami. Akkor találkoztam Zsókával, akivel egymásba szerettünk. Másfél évvel később megszületett a lányunk, Léna, miatta kerestünk új közös otthont. Azt szerettük volna, ha számára is megfelelő környezetben nő fel.”

Amikor kiderült, hogy a népszerű énekes házaspár: Korda György és Balázs Klári árulják törökbálinti otthonukat, megnézték. Beleszerettek a kétszintes, kertes, medencés házba, amit saját ízlésük szerint alakítottak ki. Sehol egy utalás arra, hogy itt egy rockzenész él. Mindenhol finom, lágy színek tökéletes harmóniában.

"Zsóka nagyszerű nő, aki a kezébe vette az irányítást, amikor ide költöztünk - folytatta az Omega legendás énekese. – Persze, mindig egyeztetett velem, több mintát, lehetőséget is mutatva. Így lett ez a ház a mi igazi otthonunk. Az együttessel korábban rengeteget utaztunk, most is sokat koncertezünk, megyünk külföldre turnézni. Ezért fontos, hogy amikor hazajövök, itthon is jól érezzem magam. És itt minden megvan hozzá. Egyébként teljes nőuralom van a családban. A feleségem és a lányom mellett van két lány unoka is, és még a kutyánk is nőnemű. A zenekarban én vagyok a frontember, de itthon nem én vagyok a főnök. Hagyom a lányokat érvényesülni, Zsóka szervezi a családi dolgokat, és ez így van jól!"

Mecky és családja boldog életét tavaly nyáron egy betörés árnyékolta be. Amikor hazaértek a vidám nyaralásukból, éjszaka kirabolták őket.

„Csak egyszer felejtettük el a riasztót bekapcsolni... Szerencsére az anyagi káron kívül nem lett bajunk. De rossz belegondolni, hogy mi lett volna, ha Léna mondjuk felébred a zajra, és szembe találja magát a betörővel! Azóta inkább többször is ellenőrizzük, hogy aktiváltuk-e a riasztórendszert!”