Létrehozva: 2018.06.11.

Ez meglepő: Kiderült a magyar énekes szakállának titka

Ha azt mondjuk, Apostol együttes, mindenkinek azonnal beugrik a széles karimájú fehér kalap és persze a hosszú, mára már hófehér szakáll.

Meződi József eredetileg nem tervezte, hogy hosszú szakállat növeszt, sőt az sem jutott eszébe, hogy az arcát kitakaró hatalmas kalapot húzzon a fejére. Mégis a szakáll és a kalap lett a védjegye, és tulajdonképpen ez hozta meg a sikert az Apostol együttes számára is. Ha ugyanis az énekes nem hallgat a kor szakembereire, soha nem kerülhettek volna képernyőre a televízióban. Persze, a tehetséges zenész akár el is szökhetett volna az országból, de ő erre nem gondolt soha. Nem úgy néhány zenésztársa, akik ezzel komoly bajba sodorták többi tagot…

"Amikor 1964-ben elkezdtem énekelni, még nem volt szakállam, sőt notórius borotválkozó voltam. Később, amikor a hetvenes évek elején felkerültem Budapestre, akkor kezdték el mondogatni nekem, hogy színpadképessé kell válnom, ha sikereket szeretnék elérni, hiszen akkoriban jöttek divatba a tipikusan szép arcú férfiénekesek. Azt, hogy ki számított szépnek, már ha férfira mondunk ilyet, a klipek rendezői határozták meg.

Nos, nem köntörfalaztak, velem egyenesen közölték, hogy ronda vagyok...

Azt tanácsolták, hogy kezdjek valamit a fizimiskámmal, vagyis lehetőség szerint tegyek meg mindent annak érdekében, hogy minél kevesebb felület látszódjon az arcomból

- mesélte a %RIPOST%-nak ma már nevetve az énekes, aki hozzátette, egyszerűen nem volt más választása, elkezdte megnöveszteni a szakállát, és ekkor húzta fel először a nagy karimájú kalapot is.

"Tulajdonképpen hamar megszoktam és megszerettem az új külsőmet, ráadásul az évtizedek során így váltam emblematikussá és megjegyezhetővé. Szóval alapvetően hálás lehetek a rendezőknek, akik kimondták amit gondoltak”

- folytatta a frontember, aki együttesével valóban kivételezett helyzetben volt, hiszen majdnem szabadon járkálhattak a szabad világban. Nyitva állt a lehetőség arra is, hogy egy külföldi koncert után egyszerűen lelépjen egy szebb jövő reményében. Meződi mégis marad, vagyis inkább mindig időben hazatért.

"Az Interkoncert nagyon kegyes volt hozzánk, hiszen az Apostol azon kevés együttes közé tartozott, akiket kiengedtek külföldre játszani. Ez persze lehetőséget biztosított a disszidálásra, és ki is használták a kínálkozó alkalmakat néhányan.

Többen maradtak kint egy-egy turné során.

Volt, hogy lelépett a szaxofonos, a trombitás, vagy éppen a gitáros. Rendre kaptuk is a büntetéseket miattuk, ráadásul ilyenkor új tagokat kellett keresni, akik pótolták a hiányt. Nekem is lett volna lehetőségem bárhol ottmaradni, de bevallom nagyon nehéznek láttam azt az utat. Nem éreztem, hogy külföldön befuthatnék. Arról nem beszélve, hogy akkoriban bárhová elért egyes hatalmasságok keze, és simán utána tudtak nyúlni az embernek, hogy ellehetetlenítsék, legyen bárhol is”

- mondta Meződi József, akivel a Volt egyszer egy Ifipark koncertsorozat sajtótájékoztatóján beszélgettünk.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Ezért nem kellettek Ukrajnának Karácsony Gergely ajándékai

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Gulyás Gergely is reagált Magyar Péter hangfelvételére

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

"Szilikoncicim van" - többször is megműttette a mellét a Kőgazdag Fiatalok bombázója

HŰHA

„Az egyke gyerekek furák” - Kőgazdag Letícia az anyaságról vallott

HŰHA

120 milliója van? Meglepő kijelentést tett Aurelio

HŰHA

Détár Enikő őrületesen hosszú combokat villantott

HŰHA

„Nem vagy normális, komolyan mondom” – durván elfajult a TV2 házaspárjának a vitája