Létrehozva: 2019.01.24.

Elképesztő, mit köszönhet Andy Vajnának Hollywood

Andy Vajna nemcsak rengeteg filmet vitt sikerre, de több újítást is hozott a filmiparba. Az American Film Market mellett õ alapította meg az elsõ független produceri céget.

Miután leszámolt a parókakészítő cégével, Andy Vajna belefogott a filmiparba. Hongkongban létrehozta Panasia Film filmforgalmazó cégét, ami annyira eredményesen működött, hogy lehetőséget kapott a terjeszkedésre, utána pedig nem volt megállás.

 Mások pénzén csináltak filmeket

A 70-es évek elején Andy Vajna volt az, aki Dino De Laurentiissel kitalálta a „pre-salest”. A producerek ötlete az volt, hogy mielőtt belekezdenek egy film gyártásába, a lehetséges partnereknek eladják, majd a befolyt összegből megcsinálják a produkciót. Ezt azonban komoly munkák előzték meg, hiszen Vajnáéknak egy olyan projektet kellett összerakniuk, amire volt érdeklődés. A feladatot könnyedén megugrották, képesek voltak arra, hogy eladjanak egy olyan filmet a világnak, ami még nem is létezett.

 Megalapította az American Film Marketet

Vajnának az is szemet szúrt, hogy a franciaországi ­Cannes a filmfesztivál idején élhetetlen, ezért nem tudják normális körülmények között megrendezni a filmvásárt. Így 1976-ban társával, Mario Kassarral létrehozta az első produceri cégét, amely később a világ legbefolyásosabb produkciós vállalatai és filmforgalmazói sorába emelkedett, majd 1981-ben megalapította az American Film Marketet, ami ma már a világ legnagyobb filmvására.

Felsrófolta az árakat

A Carolco Pictures volt az első olyan független filmes cég, ahol olyan filmsztárok hittek a tudásában, mint Sylvester Stal­lone, ­Bruce Willis vagy Arnold Schwarze­negger. Vajnáék annyira magas fizetést kínáltak a színészeknek és a forgatókönyvíróknak, hogy a hollywoodi stúdiók nem tudtak mit kezdeni velük. Joe Eszterhas magyar származású amerikai forgatókönyvíró és producer az Elemi ösztön című filmért 4,5 millió dollárt kapott, holott a megszokott forgatókönyvírói fizetés akkor még csak 50 ezer dollár volt.

 Meglátta a lehetőséget a képregénysztárokban

Andy Vajna már a 70-es évek végén is előre gondolkodott. Olyan képregények jogát vette meg, mint a Pókember, Superman vagy a Fantasztikus Négyes.

„Andy majdnem megvette az összes képregényt is, ami a 70-es évek végén szenzációnak számított.

Ma ebből él Hollywood, ám neki már akkor a fejében volt az, hogy ezekből jó filmeket lehet csinálni

– emlékezett vissza Návai Anikó, aki nagyon jó barátságot ápolt a producerrel.

 Hogy hogyan újította meg Andy Vajna Hollywoodot az akciófilmekkel, kiderül a csütörtöki Ripost napilapból!

Vajna nevéhez olyan filmek fűződnek, mint a Terminátor 3, a Rambo első három része, a Vörös zsaru vagy a Die Hard 3.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hamilton-kudarc, Ferrari-baleset és meglepetés a Forma-1-es időmérőn

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

life.hu

Bevállalós technikával küzdött a betegségével Katalin hercegné

mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

"Palvin Barbi elbújhat" – melltartóban terpeszt Fésűs Nelly lánya

HŰHA

Nem hiszed el, hogy néz ki manapság a Váratlan utazás főszereplője – galéria

HŰHA

Lékai-Kiss Ramóna bikinire vetkőzött: forró fotók készültek

HŰHA

A terápia sem segített: egymásnak feszült a Házasság első látásra Petrája és Hildája: "Magadat járatod le"