HŰHA

Diana és Károly esküvői tortája még 40 év után is ehető

Hamarosan bárki meg is vehet egy szeletet a nem túl szépen véget ért házasság első napjára készült édességből.
  • Szerző: The_M

1981. július 29-én a világon mindenki azt hitte, hogy egy valóra vált tündérmesét lát a tévében, amikor Károly herceg és Diana kimondták a boldogító igeneket. Egyedül az arában voltak ellenérzések, mert már akkor ott motoszkált a fejében a gondolat, hogy ebben a házasságban nem ketten lesznek. Ez az évek múlásával be is bizonyosodott, de ezt mindenki tudja már.

Diana és Károly 40 éve házasodtak össze

Diana és Károly 40 éve házasodtak össze (Fotó: Northfoto)

De visszatérve a nagy naphoz, ahogy a királyi családban szokás, több torta is készült az esküvőre, a walesi hercegi lakodalomra szám szerint 23. Ezeknek azonban csak egy része volt hivatott azonnali fogyasztásra, a többit felszeletelve kiosztották a násznép fontos tagjainak, mint emléket. Az említett torták olyan alapanyagokból készültek különleges receptúra alapján, melyek lehetővé teszik, hogy időtállóak legyenek. Sőt elviekben ehetőek is, és van is állítólag olyan hagyomány, hogy a házassági évfordulókon a királyi család számára elrakott tortákból esznek, de ez a gyakorlatban már nincs így.

A konzerválás azonban az állagot tekintve tökéletesen működik, ugyanis augusztusban elárverezik Diana és Károly egyik tortájának egy szeletét. A kereken 40 éves sütemény pedig ránézésre pont olyan friss, mint az esküvőn volt.

Bárki meg(v)eheti a 40 éves tortaszeletet

Bárki meg(v)eheti a 40 éves tortaszeletet (Fotó: Northfoto)

Az eladó szeletet az anyakirályné egyik kedvenc alkalmazottja, Moyra Smith kapta, és óriási becsben őrizgette, még óvatosan be is fóliázta, hogy a hűtőben véletlenül se legyen baja. Smith leszármazottjai viszont már kevésbé ragaszkodnak a tortaszelethez, amit így bárki megvásárolhat. Az aukciós ház előjelzése szerint akár több mint 200 forintnyi összeget is kifizethet majd érte az tulajdonos.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?