Létrehozva: 2021.07.16.

Nem áll le a várandós Berki Mazsi, heti háromszor edz – Videó

A várandós Berki Mazsi már hatodik hónapban jár, ám még mindig rendszeresen látogatja az edzőtermet. Úgy érzi, teste szomjazik a mozgásra.

A várandós Berki Mazsi már a hatodik hónapban jár, ám továbbra is aktívan látogatja az edzéseket. A csinos kismama úgy érzi, hogy bár a mozgás egyre nehezebb számára, ameddig a teste bírja, addig csinálni fogja.

Terhesen is figyel az erőnlétére Berki Mazsi (Fotó: Ripost)

„Már a 6. hónapot tapossuk, hihetetlen, hogy szalad az idő… A múlt héten kezdtem el érezni, hogy egyre nehezebb a mozgás, persze nem csak edzésen, hanem a hétköznapokban is. Persze ez a nagy forróság ezt még tetőzi is, illetve az éjszakai alvás kimaradás” – kezdte bejegyzésében Mazsi, aki ennek ellenére továbbra is eljár edzeni. Úgy érzi, szervezetének még jól esik a mozgás.

„A videón egy számomra könnyed mozgást láthattok, továbbra is heti 3 alkalommal járok edzeni. Hogy meddig? Ameddig jól esik ” – tette hozzá.

 

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Berki Renáta (@berkimazsi) által megosztott bejegyzés

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár