Létrehozva: 2021.10.11.

Durva, mit állít Vilmos herceg a nagybátyjáról! Végleg kitaszították a családból?

A szexbotrányba keveredett András herceg sorsa már semmiképpen nem fordulhat jobbra, a családja akkor is elfordul tőle, ha a bíróság esetleg felmentené.

Már biztosan nincs visszaút András herceg számára a királyi családba, miután Virginia Roberts 2019-ben azzal vádolta meg, hogy kiskorúként három alkalommal is szexuálisan bántalmazta őt húsz évvel ezelőtt.

A yorki hercegről akkoriban derült ki, hogy szoros barátságot ápolt a szexragadozó Jeffrey Epsteinnel, akinek a privát bulijain is részt vett a kétezres évek elején.

András körül most elfogyott a levegő: egybehangzó brit sajtóértesülések szerint már nem csak a három testvére, Anna, Károly és Eduárd, de unokaöccse, Vilmos herceg sem hajlandó szóba állni vele.

András herceg számára nincs visszaút a családba
Fotó: AFP

A trónörökös Vilmos ráadásul egy bennfentes szerint indulatosan azt mondta a nagybátyjáról, hogy szégyent hozott a családra, és a viselkedése veszélybe sodorhatja a monarchiát.

„András lénye fenyegetést jelent a királyi családra, ezt mondta Vilmos” – kotyogta ki az egyik udvari alkalmazott.

Éppen ezért arra már semmi esély, hogy András valaha visszatérjen a királyi családba, akár formális, akár magánéleti tekintetben – írja a The Daily Beast.

A szerettei nem kíváncsiak rá, egyedül a lányai, valamint volt felesége, Sarah Ferguson és anyja, II. Erzsébet királynő mellett talál némi vigaszra.

Nem csoda, hogy kevesen maradtak András mellett, akit az egyik ismerőse kifejezetten kellemetlen alaknak tart.

„A felfelé vezető úton nem szerzett barátokat, így senki sem segít neki lefelé vezető úton. Nagyon kellemetlen és arrogáns ember, aki hajlamos másokat hibáztatni, ha rosszul mennek a dolgok, ahelyett, hogy a saját viselkedését vizsgálná. York hercege soha nem fogadott meg tanácsokat” – mondta el róla az ismerős.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Falatnyi bikiniben mutatta meg tökéletes alakját Sydney van den Bosch

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”