Létrehozva: 2021.03.19.

Vége a tűzszünetnek, most nagyon eldurvult Baukó Éva és Alekosz háborúja

Alekosz ismét a rendőrségen járt. Ezúttal is rágalmazás miatt tett feljelentést Baukó Éva ellen.

Szerző Doris

Már-már azt hihettük, hogy Baukó Éva és Alekosz elásták a csatabárdot, amikor kiderült, hogy Alekosz újból feljelentette a rendőrségen egykori jó barátját.

A vád ezúttal is ugyanaz: rágalmazás.

Alekosz megint bepanaszolta Baukót a rendőröknél (Fotó: Facebook)

Baukó Éva ugyanis egy nyilvános Facebook-kommentben azt állította, hazugság, hogy Alekosz rendelkezne azzal a lekötött 12 millió forinttal, ami a jövőbeli esküvőjéhez kell.

„Alekosz, megint hazudsz? Íme egy újabb önfényező hazudozás, hogy Alekosznak még megvan a nyereménypénze, nekem konkrétan elmesélte, hogy egy fillérje sincs évek óta, ezért kérte kölcsön a 150 ezer forintot is, amit csak nagy cirkuszok után volt hajlandó visszafizetni” – áll Éva kommentjében.

Fotó: Instagram

A görög származású egykori valóságshow-szereplő ezt olvasva úgy döntött, elég a rágalmazásból, másodszor is feljelentette a rendőrségen Baukó Évát.

„Most jövök a rendőrségről, megtörtént a följelentés: rágalmazás. A pénzem megvan, de ez egyébként is üzleti titok, miért kéne számlákkal, dokumentumokkal igazolnom? Éva rossz színben tüntet fel, magyarázkodásra kényszerít, valótlant állít és firtatja az üzleti ügyeimet, az anyagi helyzetemet és a befektetéseimet. Egyrészt ehhez semmi köze, másrészt a nagy nyilvánosság előtt terjeszt rólam hazugságokat. Elég volt! Ez rágalmazás, meghazudtolt engem” – háborgott a Ripost-nak Alekosz, aki azt is elárulta, mit mondtak neki a rendőrségen.

„Az ügy elindult, több bűncselekményt is felfedezni vélnek. Azt tanácsolták, hogy minden kommentet, bejegyzést gyűjtsek össze. Vélhetően egy hét múlva be is fognak hívni” – újságolta Alekosz kissé indulatosan.

Úgy tűnik, kettejük csatája tovább tart, mint az 1337 és 1453 között zajló százéves háború.

Szerző Doris

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Lékai-Kiss Ramóna bikinire vetkőzött: forró fotók készültek

HŰHA

A terápia sem segített: egymásnak feszült a Házasság első látásra Petrája és Hildája: "Magadat járatod le"

HŰHA

Lábujjszopogatás és hajszárító – Így szívatták egymást a magyar rádiósok

HŰHA

Minden eddiginél merészebb fotó készült Tolvai Reniről: bugyi nélkül állt kamerák elé