Létrehozva: 2022.01.09.

Az igen! 15 évesen ment férjhez először a magyar luxusfeleség

Yvonne Dederick igazi példakép, hiszen saját erejéből vált a hazai és nemzetközi üzleti élet meghatározó alakjává. Éppen ezért különös az a döntés, amit kamaszként hozott meg.

Yvonne Dederick neve megkerülhetetlen a Közép- és Kelet-európai média világában, hiszen számos hatalmas cég irányításában vett részt az elmúlt nagyjából két évtizedben. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ő Magyarország egyik leggazdagabb asszonya.

Fotó: Facebook

Az egykori luxusfeleség ugyanakkor messziről indult és azt sem lehet rá mondani, hogy beházasodott volna a sikerbe és a csillogásba. Az üzletasszony ugyanis még kamaszlány volt, amikor először mondta ki az esetében inkább „boldogtalanító” igent. Yvonne erről Palik Lászlónak mesélt kocogás közben.

„Tizennégy éves voltam, amikor tulajdonképpen a nagyszüleimtől Amerikába költöztem a nagybátyámhoz. Édesanyám akkoriban újra férjhez ment és Németországba költözött, apámmal pedig nem volt túl szoros a kapcsolatom. Főleg az volt a célom, hogy megtanuljak anyanyelvi szinten angolul, de végül tizennégy éven át kint is maradtam”- kezdte a közös kocogás közben Yvonne Dederick. aki a kint töltött évei alatt megtapasztalta, milyen is a nélkülözés, pedig rengeteget dolgozott, miközben tanult is.

Fotó: YouTube

„Életem első huszonnyolc éve erősített meg leginkább. Amikor kikerültem a kis védett magyarországi világomból, ahol a nagyapám mégiscsak egy elismert orvos és festőművész volt, megtanultam nélkülözni. A nagybácsikámmal éltem majdnem egy évet, majd tizenöt évesen megszöktem és hozzámentem egy hülyegyerekhez, aki dolgozni nem igazán szeretett” - mondta az üzletasszony, aki ezzel igencsak meglepte futópartnerét, Palik Lászlót, aki nem igazán értette, hogy egy kamaszlány hogyan köthetett házasságot.

„A srác Kentucky-ban élt és szinte gyerekkoromtól ismertem a családját, hiszen az édesapja magyar származású volt. Meglátogattam őt és abban az államban minden gond nélkül feleségül vehetett. Hamar rájöttem, hogy nem ez volt a legjobb ötlet. Végül én a tanulmányaimra fókuszáltam, mert csak ösztöndíjjal volt esélyem bekerülni az egyetemre. Eközben pedig minden munkát elvállaltam, amit csak tudtam. Voltam pincér, takarítottam és gyerekekre is vigyáztam” - mesélt az Amerikában töltött éveiről és korai házasságáról Yvonne.

 

 

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

life.hu

Hányinger kerülgette filmes csókja közben a világhírű színésznőt

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

travelo.hu

Üres szökőkutak, tavak fogadják a turistákat Barcelona és környékén

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!