RETRO RÁDIÓ

Gáspár Zsolti felesége már nem féltékeny Demcsák Zsuzsára

Gáspár Zsolti felesége már nem féltékeny Demcsák Zsuzsára
Létrehozva2020. 06. 18. 05:15

Tavaly ilyenkor még felpofozta Gáspár Zsoltit a felesége, amiért Demcsák Zsuzsának udvarolt. Mára azonban Filoména is szeretné személyesen megismerni a csinos műsorvezetőt.

Tavaly ilyenkor még állt a bál a Gáspár családban, Zsolti felesége ugyanis kiakadt, hogy férje az Ázsia Expressz 2. forgatásai alatt folyamatosan udvarolt Demcsák Zsuzsának. A felbőszült feleség akkor meg is fogadta, hogy egy jó nagy pofonnal várta haza urát a nagy kalandból, mára azonban lecsitultak otthon a kedélyek, Filoména megbocsátott Zsoltinak, aki emiatt nagy lépésre szánta el magát- tudta meg a Bors.

– A vírus miatt nem tudtunk ott lenni Zsuzsi és Krishan esküvőjén, amit rettentően sajnálok, úgyhogy most már szervezzük az elmaradt köszöntést. A nejemmel már szerencsére szent a béke közöttünk, nem féltékeny Zsuzsira, úgyhogy egy­úttal végre bemutatom őket egymásnak – árulta a showman, aki persze nem üres kézzel érkezik majd az alka­lomra.

„Általában konyhai felszereléseket ajándékozunk ilyenkor, hiszen egy jó háziasszonynak erre van a legnagyobb szüksége. Na, de nem ám valami gagyira kell gondolni, Zsuzsika a lehető legjobb minőségű, időtálló edényeket, eszközöket kapja tőlünk!”- a lap legfrissebb számából az is kiderül, milyen kapcsolat alakult ki Zsolti és Krishan között.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.