Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2019.11.20.

Zaklatási-botrány a Katonában: Több tucat áldozat várja a bejelentést

A színház kedden egy szűkszavú közleményben tudatta, hogy egyik munkatársuk erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett a színház dolgozóival. Ám a nevét azóta sem hozták nyilvánosságra.

A Ripost információi szerint több tucat áldozat várja, hogy a budapesti Katona József Színház végre nyilvánosságra hozza annak a neves rendezőnek a nevét, aki több munkatársát is szexuálisan zaklatta. Színházi körökben azt beszélik, amint nyilvános lesz a férfi neve, azonnal kitálalnak a nyilvánosság előtt. A teátrum mindeközben álságos módon makacsul hallgat, és ezzel védelmébe veszi az illetőt.

Fotó: Adrián Zoltán – Origo

Keddi közleményükben csak annyit árultak el, hogy egy Üzemi Tanács összehívása után megváltak a szerződéses munkatárstól, aki november 19-e óta be sem léphet a színházba, ugyanakkor azt is rögzítették, hogy lezártnak tekintik az ügyet.

Az Origo információ szerint egy ismert rendező az elkövető, olyan színházi szakember, aki régóta zaklatta a kollégáit, és akiről jó ideje azt hallani szakmai körökben, hogy durván bánik a színészeivel.

A Ripost megtudta: egy fiatal színésznő az egyik áldozat, aki volt elég bátor ahhoz, hogy jelentse a hatalmával visszaélő kollégáját.

 

origo.hu

Megvan a demencia elleni csodafegyver; kiderült, mit kell enni a betegség elkerüléséhez

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

metropol.hu

8 ártatlan halt meg egy bankrablás közben: ma van a móri mészárlás évfordulója

vg.hu

Geomágneses vihar Magyarországon: erre még a meteorológusok sem számítottak

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Nem titkolja: vele táncolna szívesen Stana Alexandra a Dancing with the Stars új évadában

FÜLES

Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”

FÜLES

Ismét megtörtént: dühösen jelentette be a szörnyű hírt Vasvári Vivien

FÜLES

Új élet: A szingliségtől jött meg VV Virág esze?