Létrehozva: 2019.11.19.

Zaklatás miatt távozik a Katona József Színház egyik munkatársa

A teátrum a Facebookon, egy hivatalos közleményben tudatta a hírt. Az érintetteknek valamint az egész társulatnak felajánlotta pszichológus segítségét az ügy feldolgozásához.

A budapesti Katona József Színház vezetőségének tudomására jutott, hogy egy szerződéses munkatársa, több esetben is erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett a színház dolgozóival – áll a színház Facebookon közzétett közleményében.

Miután az érintett felek írásban bejelentést tettek, a vezetőég vizsgálóbiztosságot állított fel, aminek munkáját külső szakértők is segítették. Az ügyben már döntés is született, az illető, aki nem megfelelően viselkedett a kollégáival, november 19-től nem léphet az intézmény területére, és értelemszerűen a továbbiakban nem tartanak igényt a munkájára.

Hogy pontosan kik az ügy szereplői, arról nem adtak tájékoztatás, az érintettek kérték, hogy nevük ne derüljön ki. A színház vezetősége egyúttal a vizsgálóbizottság felállításával, illetve az egyéb intézkedésekkel az ügyet lezártnak tekinti, és a társulatnak felajánlotta pszichológus segítségét, hogy feldolgozhassák a történteket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: Izrael és Amerika a háborúról tárgyal

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hihetetlen: ezt a ruhadarabot tilos György hercegnek viselnie

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései