Létrehozva: 2020.12.31.

Újabb csapás érte Körtvélyessy Zsoltot: karácsonykor fosztották ki a házát

Amíg színész a lányával és L.L. Juniorral ünnepelt, addig betörtek az otthonába.

Körtvélyessy Zsolt számára ez volt élete legnehezebb karácsonya, ugyanis imádott feleségét nemrégiben veszítette el. Ám ezt egy újabb csapás követte. A népszerű színész otthonát ugyanis kifosztották, amíg ő a lányával töltötte a szeretet ünnepét.

Körtvélyessy Zsolt 45 évig élt boldog házasságban felesége mellett

„A feleségem halála borzalmasan megviselt, nem tudtam az otthonunkban lenni, ezért Kinga és a férje, Laci felajánlották, hogy legyek náluk. Hetekig ott vendégeskedtem, és ezt kifigyelhették a tolvajok. Amikor pár napja hazajöttem, az fogadott, hogy a pince ajtaját feltörték, bent mindent szétdúltak, és rengeteg dolgot elvittek” – kezdte a Blikknek a színész, akinek értékes dolgokat rejtett az otthona, ugyanis rengeteg antik szobrot és pénzérmegyűjteményt is elvittek a tolvajok.

„Már maga a tudat is borzalmas, hogy valaki járt a házamban. Kevesen tudják rólam, hogy gyűjtöttem a régiségeket. Rengeteg antik dolog, szobrok, pénzérmegyűjtemény volt a pincémben, amit most elloptak. Sejtem is, hogy kik állhatnak a dolog mögött, és megteszek minden szükséges lépést, hogy kiderüljön az igazság. Rengeteg pénzzel rövidítettek meg, még nem mértük fel a pontos kárt. Szinte egy élet munkája volt összegyűjteni mindent” – fogalmazott Körtvélyessy, aki sokkot kapott, amikor rájött, hogy mi történt. Az ünnepek alatt éppen hogy egy kis erőt gyűjtött, hogy szembenézzen a gyásszal, és az egyedülléttel.

„A kis unokám, Lili rengeteg szeretetet ad, ebbe lehet kapaszkodni. Nagyon jó volt a lányoméknál, Kinga csodálatos édesanya, Laci pedig nagyon jó férj és apa. Ápoltak, segítettek nekem, de amikor hazajöttem... Az nagyon fájdalmas volt, és nem csak a betörés, a rablás miatt – mondta elcsukló hangon a színész, aki azt is elárulta, hogy imádott felesége holmijához még képtelen volt hozzányúlni. Úgy érzi, az elvesztésén sosem tudja majd túltenni magát, ezért a felesége hamvainak egy részét megtartotta, a többit pedig lányával együtt szórta el karácsony előtt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be