RETRO RÁDIÓ

Óriási fordulat Szilágyi István fiának ügyében: ezt közölte a hatóság

Örökre börtönbe kerülhet Szilágyi István fia
e.j.
Szerző
e.j.
Létrehozva2021. 04. 19. 13:27

Szilágyi István fia, Péter a vád szerint egy évvel ezelőtt, anyák napján gyilkolta meg kegyetlenül az édesapját. Örökre rács mögött maradhat.

Vádat emelt az ügyészség Szilágyi István fiának ügyében. A vád szerint a középkorú Péter tavaly májusban, anyák napján különös kegyetlenséggel végzett az édesapjával a saját otthonukban.

A nyomozás lezárultával kiderült, hogy a férfi idős édesapját kalapáccsal többször fejbe verte, fojtogatta, valamint a mellkasát is megtaposta.

Örökre börtönbe kerülhet Szilágyi István fia
Fotó: Ripost

A színész sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a többszörös koponyatörés és sorozat-bordatörés következtében a helyszínen elhunyt – közölte a Fővárosi Főügyészség.

Miután idén április elején a rendőrség lezárta az ügyet, az iratokat vádemelési javaslattal továbbküldték az illetékes ügyészségnek. A férfi ellen emberölés a vád, és úgy tűnik, élete végéig börtönben marad.

„A férfi – ismeretlenül maradt okból – 2020. május 3-án a reggeli órákban, az otthonukban, egy kalapáccsal az édesapjára támadt. A vádlott az időskorú férfit olyan súlyosan, és kitartóan bántalmazta, hogy azzal a sértettnek az átlagost jelentősen meghaladó szenvedést okozott. A Fővárosi Főügyészség a férfival szemben különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt a mai napon nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat ítélje életfogytig tartó fegyházbüntetésre és tiltsa el a közügyek gyakorlásától” – áll a Fővárosi Főügyészség közleményében.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.