Orbán Viktor: Brüsszel mindig is kormányváltást akart Magyarországon

POLITIK
Létrehozva: 2021.03.21.

Így várja kisbabáját Sáfrány Emese, szerelmével apás szülést terveznek

A boldog kismama és párja öröme határtalan, már nagyon várják, hogy megérkezzen első kisbabájuk.

Sáfrány Emese semmit nem szeret a véletlenre bízni, sőt a váratlan helyzeteket sem kedveli. Épp ezért az előtte álló szülés kapcsán is igyekszik alaposan felkészülni.

Mélyen beleásta magát a témába és szakember segítségével többek között megtanulta a szülési fájdalmakat enyhítő helyes légzést is, illetve már a nyomástechnikát is.

Sáfrány Emese mostantól menyasszony is
Fotó: Sulyok László / Ripost

„Olyan típus vagyok, hogy ha ismeretlen terepre érkezem, egyfajta bizonytalanság kerít hatalmába, ezért szeretem körbejárni a témát. Nagyon sok emberrel beszélgettem, és mélyen beleástam magam a várandósság folyamatába, a szülésbe és az azt követő időszakba, rengeteg kérdés merült fel bennem. Ezért volt szükségem egy olyan szakemberre, aki mindent megválaszol nekem. A babavárásban talán a szülés a legfontosabb, amire fel kell készülni, hiszen számos váratlan dolog történhet közben” – mesélte a Borsnak Emese.

Azonban a profi légtornász nem maradt egyedül a felkészülés során sem, ugyanis párja, Ádám mindenben támogatja és a tanfolyamokra is szorgoson eljár. Ez azért is fontos mindkettőjük számára, ugyanis apás szülést terveznek.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Sáfrány Emese (@safrany_emese_) által megosztott bejegyzés

„Apás szülést tervezünk, ezért majd Ádám is bekapcsolódik, és felkészítik, miképp tud majd nekem segíteni, lelkileg vagy a testi fájdalmakban. Azt pontosan tudjuk, hogy életünk talán egyik legnagyobb élménye lesz, de fontos, hogy ne érje őt sem meglepetés. Szeretném a tőlem telhetőt megtenni, hogy minden jó legyen. Természetes úton szeretném világra hozni a gyermekemet, de bármi közbeszólhat. (...) Azt is megmutatják, hogyan kell egy babához érni, hogyan kell szoptatni, és minden mást, ami eddig számomra ismeretlen volt” – tette hozzá Emese.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek