Létrehozva: 2021.03.22.

Folytatódnak a megpróbáltatások: még fel sem épült, de már kritizálják Ördög Nóráék új kisboltját

Ugyan még csak a helyét jelölték ki az új boltjuknak, máris tiltakoznak ellene a helyiek. Újabb kifogást találtak Nóriék ellen.

Ördög Nóráék balatonakarattyai kisboltja körül hónapok óta folyik a huzavona. A szomszédok kifogásolták, hogy a népszerűsége miatt hatalmas forgalom kerekedett az évtizedek óta csendes környéken.

A Bors munkatársa minap járt a „Nekem a Balaton” nevű kisboltnál. Ránézésre tökéletesnek tűnik az új helyszín, egy helyi lakos szerint azonban ebből is probléma lesz.

Szívvel-lélekkel dolgoznak a kis boltban
Fotó: Knap Zoltán (BORS)

„Azon azért elgondolkodhatott volna valaki, hogy miért van itt ekkora parkoló„ – jegyzi meg mogorván egy arra járó hatvanas asszony a lapnak.

„Azért, mert a település minden szegletéből, a tótól távolabbi házakból is idejönnek az emberek. Mert itt van a nagystrand és ez az út vezet a strand bejáratához. Hatalmas területről van szó, naponta több ezer ember fordul meg itt, ezért építettek nagy parkolót. Namármost, ha Nóráék ide költöznek, akkor ide csődül a temérdek vásárlójuk is, és a strandolók elől veszi el a parkolóhelyeket. Nem lesz ez így jó” – csóválja a fejét, majd hozzáteszi: „Szerintem Nánásiék nem véletlenül építkeznek mobil elemekből. Innen is hamarosan ki fogják utálni őket.”

A lap kérdéseire két akarattyai lakos is szóba hozta Siófokot, a pletykák szerint ugyanis ott tárt karokkal várják Nóráék boltját és a vele járó embertömeget is.

A parkolóban mobil elemekbôl épül majd az új épület

Ördög Nóra azt mondja, nincs ínyükre a bolt körüli felhajtás.

„Nem tudom, mit hoz a jövő, vakon vagyunk ugyanúgy, ahogy egy évvel ezelőtt voltunk, amikor kitört a járvány. Szeretjük Balatonakarattyát, és szívesen ma­radnánk. Ennyit tu­dok csak mondani.”

origo.hu

Zelenszkij kiadta a parancsot, kiengedi a bűnözőket a börtönökből

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

FÜLES

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár

FÜLES

A Házasság első látásra sztárjai végre elárulták, mi van köztük

FÜLES

A sztárjósnő elárulta a sikeres érettségi titkát: „A zsebükbe tegyenek babérlevelet...”