Létrehozva: 2021.05.14.

Eddig hallgattak erről, így élt titokban Harryvel Angliában Meghan

A sussexi herceg egy interjúban mesélte el, hogy milyen volt, amikor még titkolnia kellett a kapcsolatát Meghannal.

Ahhoz képest, hogy nyugalomra, privát életre vágytak, és semmi médiafelhajtást nem akartak maguk körül, Meghan és Harry elég lelkesen nyilatkozgatnak magukról. Meghan nyílt levélben mesélt a vetéléséről, Harry bohóckodott James Corden show-jában, majd jött az Oprah-interjú. Most pedig a sussexi herceg leült beszélgetni Dax Shepard színésszel.

Meghan titokban Angliában élt Harrynél (Fotó: Northfoto)

Az interjúban pedig több, eddig nem ismert dolgot is elárult Harry. Többek közt azt, hogy Meghan 2016 nyarán a legnagyobb titokban nála élt Angliában. Bevásárolni például magukat álcázva jártak, baseballsapkában és napszemüvegben, a boltban pedig külön sorokban sétáltak, és SMS-ben egyeztették, hogy miket vegyenek. Így ha Harryt fel is ismerték volna, nem látják együtt a titkos szerelmével.

Meghan egyedül sokkal lazábban járkálhatott Londonban, hiszen arrafelé még ismeretlenebb volt színésznőként, mint Amerikában. Elment jó barátnője, Serena Williams meccseire Wimbledonba, és turistaként járt a Buckingham-palotában is, hogy felmérje, hova házasodik majd be.

De az is kiderült, hogy Meghan már akkoriban azt mondogatta Harrynek, nincs arra szüksége, hogy hercegként éljen, sokkal jobb élete is lehetne. Szóval a Megxithez vezető incepció már a kapcsolatuk októberi felvállalása előtt hónapokkal megkezdődött.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett