FÜLES

Meghan elég sok állítása erősen ellentmond a tényeknek

Meghan és Harry sok mindent állítottak az Oprah-nak adott interjúban, amiben biztosan sok az igazság, de sok minden bizonyíthatóan nem úgy történt.
  • Szerző: The_M

Óriási a botrány Harry és Meghan tévéinterjújának, melyet Oprah-nak adtak. II. Erzsébet a hírek szerint válságstábot hívott össze, hogy megvitassák miként reagálnak az elhangzott történetekre és vádakra. Döntés még nem született a Buckingham-palotában, de Meghan apja azóta már visszavágott a hercegi párnak, és a brit sajtó is összeszedte, hogy mi minden bizonyíthatóan hazugság Meghan és Harry állításaiból.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Harry és Meghan sok mindent mondtak Oprah-nak, csak nem minden igaz ebből

Harry és Meghan sok mindent mondtak Oprah-nak, csak nem minden igaz ebből
(Fotó: Northfoto)

A páros meghökkentő kijelentéseit korábban már összegyűjtöttük, de most csak azokkal foglalkozunk, melyeket a brit lapokban az elmúlt egy napban megcáfoltak.

Meghan állítása szerint soha nem keresett rá az interneten Harryre vagy a királyi családra, így nem tudta, hogy milyen velejárói vannak, ha egy brit herceggel randevúzik

Ezzel szemben Meghan egykori bejárónője már évekkel ezelőtt elmesélte, hogy az akkor még pályája elején járó színésznő óriási rajongója volt a brit királyi udvarnak, a polcán ott voltak a Dianáról szóló könyvek, és többször járt Londonban is, amit fotók bizonyítanak.

Meghan Markle tiniként a Buckingham-palota előtt

Meghan Markle 15 éves tiniként a Buckingham-palota előtt (Fotó: Twitter)

Illetve elég nehéz elhinni, hogy 2017-ben egy modern nő, aki aktívan használja az Instagramot, a Facebookot és saját blogja van, az nem keres rá a világ legkelendőbb agglegényére, akivel szerveztek neki egy randit a barátai. Mindenesetre az bizonyítható, hogy Dianának elég nagy rajongója, és utánozza, ahol csak tudja.

Meghan szeret Dianának öltözni

Meghan szeret Dianának öltözni (Fotó: 9gag)

Meghan és Harry napokkal korábban összeházasodtak a hátsókertjükben a Canterbury érsek segítségével

Azt korábban részletesen taglaltuk, hogy milyen jogi akadályai vannak egy titkos lagzinak Angliában. A Meghanék által felvázolt körülmények között pedig érvénytelen is a privát esküvőjük. Maximum egy szimbolikus szertartásuk lehetett, de nem egy hivatalos esküvő, amit a páros állít.

Archie csak azért nem lett herceg, mert a királyi udvar rasszista

Meghan és Harry gyerekeinek nem jár hercegi vagy hercegnői rang automatikusan. Ezt egy több mint 100 éve érvényben lévő rendelet mondja ki, ugyanis Harry és a közvetlen leszármazottai már túl messze vannak a trónörökléstől. A rangjuk akkor változhat meg, ha Károlyt végre királlyá koronázzák, akkor ugyanis mindenki előrébb lép, és Archie is kaphat hercegi címet. Ettől függetlenül még létezhet az a meg nem nevezett rasszista családtag, akiről Harryék beszéltek. Csak ez a tény nem változtat azon, hogy Archie herceg-e vagy sem.

Archie azért nem kapott 24 órás védelmet, mint a család többi tagja, mert nem herceg

Ha megkapta volna a hercegi címet, mert II. Erzsébet ajándékoz neki egyet, akkor sem lettek volna testőrei. Ez a két dolog nem jár együtt. Harry és Vilmos unokatestvérei, Beatrix és Eugénia hercegnők védelmét sem az adófizetők pénzéből oldják meg, ha szükségét érzik, akkor ők bérelnek maguknak testőröket. Vilmos és a gyerekei mások, hiszen Cambridge hercege egyszer majd király lesz, ahogy a fia, György is.

Harry zokon vette, amiért Károly és II. Erzsébet minden anyagi támogatást megvontak tőlük a Megxitet követően

Meghan és Harry már a függetlenedésük bejelentésekor kijelentették, hogy anyagilag is önállóak akarnak lenni. Vagyis maguk mondtak le a család és a brit adófizetők által nyújtott támogatásról. A bejelentésük máig megtalálható a magára hagyott Instagram-oldalukon.

A Megxit bejelentés

Ahogy a kiemelt részben is olvasható, Meghan és Harry maguk akartak anyagi függetlenséget
(Fotó: Instagram)

Meghan azt mondta, hogy 20 éve nem is találkozott a nővérével, Samanthával, de igazából semmilyen kapcsolat sem volt köztük soha

Samantha Markle vitathatatlanul hírnévhajhász, és mindent megtett, hogy neki is legyen némi előnye a húga házasságából, de az nem igaz, hogy nem tartotta vele a kapcsolatot Meghan. Ezt bizonyítja több fotó is.

Meghan és a nővére, Samantha

Meghan ott volt a nővére diplomaosztóján is 2008-ban. Ami 13 éve volt, nem 20...
(Fotó: Facebook)

Ezek az állítások tehát nem az igazságot tükrözik, csak Meghan és Harry véleményét. A többi dolog, amit elmondtak még lehet igaz, és talán majd valamikor meg is tudjuk, hogy mely dolgok történtek valóban úgy, ahogy ők mondják.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?